Mi ez rajta már megint? Lady GaGa arcpirító szerelésben lépett színpadra

Most éppen Lady GaGa apácajelmezét nem nézték jó szemmel.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Lady GaGa jelenleg Monster Ball nevezetű turnéja kellős közepén jár, a jelek szerint pedig fellépésről fellépésre igyekszik mindig egy kicsit jobban túlfeszíteni azokat a bizonyos húrokat - egyelőre sikerrel.

Néhány napja a New Jersey államban található Atlantic Cityben adott koncertet, minek során átlátszó, gumiból készült öltözete nem sokat bízott a fantáziára - igaz, legalább alsónemű volt rajta, mellét pedig tapaszokkal fedte le.

Szereti a vallásos ihletettségű ruhákat

Sokaknál nem is a magamutogatás, hanem az apácákéra kísértetiesen emlékeztető, gigantikus fejfedő verte ki a biztosítékot, pedig az énekesnő ruha- és kelléktárában számos vallásos ihletettségű darabot találhatunk, mint ahogyan Alejandro című klipjében is.

Habár a fellépésről készült fotók láttán sokan fogták a fejüket, a Daily Mail beszámolója szerint a közönség egyenesen megőrült, amikor Lady GaGa a félmeztelen háttértáncosok forgatagában megszabadult méretes kalapjától, majd egy fáklyával parádézott tovább.

A bámulatos előadás során természetesen többször is átöltözött, egyik alkalommal például egy ördögi, vörös szerelésben és egy vörös íjjal lépett a színpadra, a siker pedig ezúttal sem maradt el.

A számok őt igazolják

A 24 éves amerikai énekesnőt lehet szeretni vagy nem szeretni, ám annyi biztos, hogy érti a dolgát, a számok ugyanis végső soron őt igazolják: Born This Way című kislemezéből egymillió digitális példányt adtak el kevesebb mint egy hét alatt!

Lady GaGa legarcpirítóbb szerelései

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az Interscope Geffen A&M adatai szerint ezzel a rekorddal ez lett az iTunes eddigi történetének leggyorsabban és legtöbb példányban eladott kislemeze - és a teljes album még meg sem jelent!

A Born This Way című stúdiólemez megjelenését május 23-ára ígérte Lady GaGa kiadója, az ifjú popdíva pedig máris biztosította rajongóit arról, hogy jövőre Born This Way Ball néven megint világkörüli turnéra indul.

Ezt is szeretjük