Már megint borzalmasan berúgott Katie Price

Kínos fotók!

Katie Price azt ígérte nem is olyan rég, hogy új életet kezd, de a jelek szerint ott folytatja, ahol abbahagyta.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Katie Price igazán szorgos sztárja napjainknak: nemrég még a Celeb vagyok, ments ki innen! brit változatában állta ki a gyomorforgatóan bizarr, és persze teljességgel értelmetlen próbákat.


A 31 éves egykori glamúrmodell állítása szerint elsősorban azért vállalta be a dzsungeles műsorban való részvételt, mert vissza akarta nyerni a közönség rokonszenvét, ami alaposan megcsappant a Peter Andrétól való válása körüli sárdobálás idején.

No, azért nyilvánvalóan a tiszteletdíjul kapott hatalmas összeg is bizonyára jól jött neki.

Új életet kezd

Mindenesetre alighogy kiszállt a valóságshow-ból, Katie Price ünnepélyesen úgy nyilatkozott, új életet kezd, mivel korábban gyakran nevetséges helyzetekbe sodorta magát, és ebből nem kér a jövőben.

Ennek első lépéseként még élő adásban kiadta ketrecharcos lovagja, Alex Reid útját, majd igyekezett kibékülni Andréval – akinek viszont esze ágában sem volt ismét bevonni az életébe botrányfüggő exnejét.

Inkább a régit folytatja

Hogy ez volt-e az oka, nem tudni, de azóta már két alkalommal is meglehetősen illuminált állapotban örökítették meg a szétplasztikázott hírességet.

Legutóbb a felkapott londoni Movida klubból kifelé menet kapták lencsevégre a háromgyerekes celebmamit, amint fehér miniszoknyás lábai kissé összegabalyodtak az elfogyasztott alkoholmennyiségtől.

Haszontalan celebmacák

Nézegess képeket!

Elolvasom

A művelet láthatóan hatalmas gondot okozott neki, a bárgyú vigyorgáson kívül ugyanis nem igazán sikerült semmi érdemlegeset alakítania. Nem csoda, hogy két ismerősének kellett kitámogatni a közelben várakozó kocsijáig.

Hát, ha Katie Price-nak ez az új élet kezdete, akkor valószínűleg a jövőben sem a Nobel-díj kapcsán hallunk majd róla.
Ezt is szeretjük