Smink nélkül szürke egérke Jennifer Love Hewitt

A harmincéves színésznőre alig lehet ráismerni, ha nincs rajta a szokásos hangsúlyos szemfestés.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Szó se róla, Jennifer Love Hewittnak tényleg fotogén arca van. Erre tökéletes bizonyíték a Szellemekkel suttogó sorozat, melynek a halottakkal társalgó Melindájaként maga a bűbáj és kellem.


Persze műszempillákkal és rafinált sminkeléssel sok átlagnő feljavítható – aztán alig lehet rájuk ismerni, ha a maguk valójában látja őket az ember. Így van ez a harmincéves sztár esetében is, akit a napokban kaptak lencsevégre romantikus nyaralása alatt.

Nem akar sovány lenni

És hát, ahogy az már lenni szokott, a tévében látott csábos asszonyka a valóságban közel sem annyira szép, mint a varázsdobozban szemlélve. No, jó, nem is csúnya, inkább olyan semmilyen, egészen hétköznapi, mint bárki más.

Love Hewitt egyébként párjával, Jamie Kennedy színésszel utazott Hawaii szigetére, hogy eltöltsenek néhány laza napot a széria nyári szünetében.

A 39 éves férfival ugyanis márciusban, éppen a Szellemekkel suttogó kapcsán jöttek össze. A rajongók bizonyára tudják, Kennedy alakításában kel életre Eli James, aki szintén képes túlvilági lényekkel kommunikálni.

A párocska igazán remekül érezte magát a paradicsomi körülmények között, és igyekeztek aktívan pihenni, ezért egyik nap kosaraztak, másik nap pedig teniszezéssel csapták agyon az időt.

A színésznőt tavaly sokat kritizálták, amiért néhány plusz kilót magára szedett. A túlsúlytól azonban néhány hónapja sikerült megszabadulnia, azóta nagyon vigyáz az alakjára.

Minden idők legkedveltebb sorozatai

Nézegess képeket!

Elolvasom
Bár szerinte sosem volt kövér, csak éppen nem zéróméretes, ahogy az Hollywoodban dívik.

- Attól még nem lesz szép valaki, hogy csonttá koplalja magát! Tudom, hogy nézek ki, és a családom is tisztában van vele. És ahogy minden nőnek tennie kellene, én igenis szeretem a testem.

Egyszóval azt üzenem a telt lányoknak és asszonyoknak, hogy húzzanak fel inkább egy bikinit – és bízzanak magukban! – fakadt ki egy magazinnak.

Ezt is szeretjük