Mindenkit sokkolt a rendezvényen Michael Jackson szörnyű állapota

Díszvendégként ünnepelni jött, megjelenésével mégis sikerült elrontania a hangulatot.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Michael Jackson a legendás francia divattervező, Christian Audigier ötvenedik születésnapi partiján tette tiszteletét, ahová más hírességek is ellátogattak, hogy együtt ünnepeljenek a divatdiktátorral.


A szűk körben megtartott luxuspartira eljött többek között Fergie, Britney Spears, Mena Suvari, Snoop Dogg és Pamela Anderson is.

Ahogyan a vendégek, a helyszín is különleges volt, a rendezvényt ugyanis a Los Angeles-i Petersen Automotive Múzumban tartották meg.

A legendás popsztár felbukkanása természetesen igazi meglepetés volt, hiszen senki sem tudta, hogy ő is eljön, amikor pedig váratlanul megjelent, kitört a hangos ováció, és mindenki kórusban üdvözölte.

Michael Jackson azonban végülis nem lépett a színpadra, hiába reménykedtek benne többen is, hogy talán ő is énekelni fog még az este folyamán.

Csak Snoop Dogg és Fergie adott elő egy-egy dalt, a rappernek pedig láthatóan nagyon tetszettek azok topless lányok, akik a színpadon bolondoztak vele.

Nem tudták palástolni, hogy milyen rosszul fest

A 49 éves sztár állapota azonban – a kezdeti ujjongás és kedves fogadtatás ellenére – sokakat lesújtott. A plasztikai műtétek ugyanis durva nyomokat hagytak arcán, és habár az orra most viszonylag tűrhetően nézett ki, nem lehetett nem észrevenni bőrének rossz állapotát.

Michael Jackson élete képekben

Nézegess képeket!

Elolvasom
Különösen a homlokán látszódtak az ismeretlen eredetű sebek, amelyek a vastag sminkréteg ellenére is elcsúfították a rémisztő arcot.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Michael Jackson legutóbbi studióalbuma 2001-ben jelent meg Invincible címmel, rajongói azóta évről évre reménykedve várják a sztár új lemezét és visszatérését a zenei életbe.

Ezt is szeretjük