A 100 leggazdagabb híresség 2009-ben

Angelina megint a csúcson

A Forbes idén is összeállította azt a listát, amelyen 100 elképesztően gazdag szupersztár kapott helyet.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Forbes idén is összeállította a leggazdagabb és legbefolyásosabb hírességek 100-as listáját, amely tartogat néhány meglepetést.

#1: Angelina Jolie, #2: Oprah Winfrey

A sorrendet nem csak a 2008 júniusa és 2009 júniusa között szerzett bevétel határozta magát, hiszen figyelembe vettek más tényezőket is, mint például az internetes és médiabeli megjelenéseket, illetve a 25 legfontosabb magazin címlapján való szerepléseket is.

Angelináé a dobogó felső foka

Ezen szempontok alapján az első helyen Angelina Jolie végzett 27 milliós bevétellel.

Őt Oprah Winfrey követi 275 milliós keresetével, a harmadik helyen Madonna szerepel, aki egy év alatt 110 millió dollárral lett gazdagabb.

A negyedik helyre 87 millióval Beyoncé Knowles került, az ötödik helyezett pedig Tiger Woods lett, aki 110 milliót zsebelt be.

Brad Pitt csak a kilencedik

Érdekes, hogy őket Bruce Springsteen és Steven Spielberg követi, majd a nyolcadik helyen Jennifer Anniston, a kilencediken pedig Brad Pitt nevét olvashatjuk.

Az első 25-ben rajtuk kívül ott találhatjuk még Will Smith-t, Britney Spears-t, Adam Sandlert, Harrison Fordot és a Coldplay együttest is.

A sztárvilág leghíresebb szerelmespárjai

Nézegess képeket!

Elolvasom
Springsteen-en kívül a rockzenészek közül helyet kapott még az AC/DC és Bon Jovi, a szupermodellek közül pedig Gisele Bundchen és Heidi Klum került rá a listára.

Az írókat pedig az Alkonyat-sorozat szerzője, Stephenie Meyer és a horrorguru Stephen King képviseli.

Ezt is szeretjük