Se esküvő, se baba! 10 év után szakított párjával a magyar énekes

A Fiesta énekese, Csordás Tibor először beszélt arról, hogy miért ért véget párkapcsolata.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Egy szakítás nemcsak a hétköznapi embereket, hanem a sztárokat is ugyanúgy megviseli, ezt jól példázza Csordás Tibor esete is, aki nem titkolta el, hogy habár egykori barátnőjével egy ideje már külön utakon járnak, nehezen felejt.

A Fiesta együttes sztárja a Blikknek adott interjújában árulta el, hogy míg a szakmában sikeres, addig magánéletében hatalmas katasztrófák történtek, amiket a mai napig nem sikerült egészen kihevernie.

A házasságot tervezgették

A 40 éves énekes-dalszövegíró ugyanis tíz év párkapcsolat után néhány hónappal ezelőtt szakított kedvesével, annak ellenére, hogy nem is olyan régen még a házasságot tervezgették, sőt, a közös gyerek lehetősége is felmerült kettejük között.

A zenész elmondta, hogy bármennyire szerették és tisztelték is egymást, nem voltak egyformák, emiatt folyamatosan meg kellett alkudniuk egymásért, ennyi idő után pedig végül belátták, nem biztos, hogy ez a legjobb út.

- Sok energiát elvettünk egymástól, amire semmi szükség sem volt - nyilatkozta a Blikknek.

Nem volt könnyű lezárni

Csordás Tibor azt sem rejtette véka alá, hogy a nehézségek és konfliktusok ellenére tíz évet egyáltalán nem lehet olyan könnyen lezárni, ő maga is elcsodálkozott azon, hogy mennyire nehezen megy neki.

Az elmúlt évtizedek leghíresebb magyar énekesei

Nézegess képeket!

Elolvasom

A beszélgetés során azonban az is kiderült, hogy akad azért valaki, akinek az oldalán vigasztalódhat, de hogy pontosan milyen viszonyban van a titokzatos hölggyel, azt nem kötötte a riporter orrára.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

- Van valakim, akivel nagyon jól érzem magam, de valamennyi időnek még el kell telnie, amíg tényleg rendeződnek az emberben a dolgok, amiket jobban helyre tud tenni - zárta le a beszélgetést Csordás Tibor.

Ezt is szeretjük