18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

A 4 legsértőbb csajozós duma

A nő szerint

Nem csak a randin vannak tabuk: az sem mindegy, ismeretlenül mivel próbálsz meghódítani egy nőt. Vannak mondatok, amiket jobb, ha elfelejtesz.

Érdemes néhány szót ejteni az átlagosnál rosszabb külső adottságokkal megáldott, és extra sértő ismerkedési szöveget alkalmazó városi hímről. Teljesen érthetetlen, hogy ez a típus hogy nem halt még ki teljesen, azonban az legalább ennyire rejtélyes, hogy van olyan nő, akinek ez bejön.

A sértés

Alig néhány napja történt egy bulin, hogy néhány órányi tánc után fáradtan visszamenekültem a társaságomhoz és hideg koktélomhoz. Nagyokat fújtatva igyekeztem újra levegőhöz jutni, amikor a friss áramlat útját eltorlaszolva az arcomba bámult egy pálinkaszagú idegen. A vészjelzőm rögtön bekapcsolt, de gondoltam, talán ismerem valahonnan, így nem akartam goromba lenni.

– Csá! – mondta, és még közelebb hajolt. Mivel nem vagyok híve az ilyen szintű bizalmaskodásnak semmilyen idegennel, elhúzódtam. A kellemetlen fickó felegyenesedve cigarettát tolt a szájába, majd így szólt, miközben az asztalnál ülő barátaimra mutatott: - Tök gáz emberekkel lógsz! Egy pillanatra el sem hittem, amit mondott, különösen, amikor ezek után még próbált hasonló hangnemben tovább udvarolni.

Nagy kofferba jó pakolni

Másik kedvenc kalandom az volt, amikor a pultnál ülve egy izompólós próbált ismerkedni: "Ahogy így elnézem, fenékben elég nagy vagy, de egy diétás kólára befizetlek!" De most komolyan, kedves facér férfiak: ki ültette el a magját a fejükben annak a téves hiedelemnek, hogy szeretjük, ha vérig sértenek bennünket?

Te leszbi vagy?

A lélekbe gázoló csajozós dumáknál csak az jobb, amikor az óvatlan hím egy feltűnően női társalgás közepébe rombol bele. Egyszer a barátnőmmel bánativást rendeztünk, tehát látványosan női témáról beszélgettünk, a körülöttünk lévő férfiakat látványosan semmibe véve, mire egyikük bepróbálkozott az ősrégi „ti leszbikusok vagytok?” dumával. Szánalmas.

Vagy sokkal inkább: nevetséges. Miért hiszitek, hogy egy valamire való, vagy sokkal inkább magát valamire tartó nő bedől egy ilyen elavult dumának? Ha pedig egymást szerető nőket találtok, akkor félreértés ne essék, nem rátok vágynak.

Szexben, felül

Bár magam is sok sértegetést átéltem, az aranyérmet nem mertem egyedül kiosztani, ezért felhívtam G. barátnőmet, hogy szerinte mi a legcikibb. Egyértelműen ő is arra szavazott, hogy a külsőnkre tett célzás iszonyat gáz, de volt egy kiemelkedő élménye, amikor egy szórakozóhelyen a delikvens ezzel sokkolta tánc közben: - Annyira férfias jelenség vagy, hogy még vezetni sem engedsz. Fogadjunk, hogy szex közben is te szeretsz felül lenni. Egy ilyen megjegyzésért cserébe a minimum, hogy billen a koktélos pohár, és a vérvörös sex on the beach a hófehér, karcsúsított szabású, legújabb és legtrendibb buliingen landol. A fogadás végeredményét pedig örökre homály fedi.

Úgy látszik, a férfiak kezdik elfelejteni, hogy a nőt tisztelni kell, és kegyét körültekintő udvarlással kiérdemelni. A vadászt ámulatba ejti a zsákmány, mint a leggyönyörűbb nő, akit valaha látott, nem csak az ízletes vacsorát látja benne. Miért nem tiszteltek hát bennünket?

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Miért gondoljátok, hogy a bűzös, pálinkaszagú sértegetésektől rögtön ledobjuk a bugyinkat? Tessék megjegyezni, hogy a kedvenc csajozós dumánk nem a "De finom husi a feneked!", hanem inkább a "Meghívhatlak egy italra?" Koktélra, és nem cukormentesre.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük