18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

4 jel, hogy a pasi nőcsábász

És csak ágyba akar vinni

Összejöttél álmaid lovagjával, de túl szép, hogy igaz legyen? Figyeld az árulkodó jeleket!

Van úgy, hogy az ember lánya belefut az éjszaka legsármosabb lovagjába, akiről azt gondolja, hogy, ha valaki, ő biztosan az, akivel legfeljebb csak álmában jutnak el a hálószoba küszöbéig. Azután a dolgok különös fordulatot vesznek, a szikrázó pillantások után elcsattan az első forró csók is, te pedig boldogan tipegsz haza újdonsült pasiddal.

A fülledt éjszakát csak az ágy nyöszörgő csavarjai győzik nehezen, a boldog, álomittas reggelt azonban már szürkére színezi valami. Egy gyors, szótlan ajtócsukódás, egy elmaradt telefon, és kénytelen vagy rájönni, hogy itt valami nincs rendben.

Majd jön a pletyka, mert ahhoz még a legnagyobb főváros is kicsi, hogy ne tudd meg: éjjeli hódolódnak bizony barátnője van. Ebben a szűkösre szabott pillanatban pedig a mozaik darabjai kristálytiszta képpé formálódnak, és rájössz: tudhattad volna, a jelek ott voltak az orrod előtt!

Átlátszó bókok

Az a férfi, aki nem komoly szándékkal csábít, csak könnyen megszerezhető kalandot akar, nem töri magát a bókokkal. Nem akar ő magához kötni, számára tökéletesen megteszi egy "szép a szemed", ha pedig még ennyire sem hajlandó belemenni a részletekbe, csak könnyedén annyit mond: nagyon szép vagy. Persze van dörzsöltebb, rafinált csábító is, aki nem csak vágyból, de fantáziából is kifogyhatatlan, és aki el tudja érni egyetlen mondatával, hogy a bugyi lekívánkozzon rólad. A kissé botladozó bók azonban, ami nem tökéletes telitalálat, garantáltan neked szól, míg a dörzsölt, üres dicséretek csak a nőnek, akiről majd lekerül a ruha.

Csak az a szex!

Ha a jóképű nőcsábász az udvarlás fonalát félreérthetetlen célzásokkal és biztos kézzel tereli a szex irányába, akkor vagy csak egyetlen forró éjszakára vágyik, vagy emellett még egy hűséges barátnő is várja otthon. A sietős lépések különösen izgatóak tudnak lenni, de ezt nem szabad összetéveszteni azzal, amikor valaki nagyon kíván, vagy egyszerűen csak lényegre törő: meg akar szerezni, azután pedig angolosan távozni.

Ha elkéri a számodat, és valami átlátszó magyarázatot ad arra, hogy ezért az információért cserébe miért nem kapsz tőle legalább egy névjegykártyát, vagy, ha a mobilszámod helyett egyenesen a kapukódodra kíváncsi, az a legvilágosabb jele annak, hogy valami takargatnivalója van, és nagy valószínűséggel az éppen te vagy.

Nálad vagy nálad?

Ha már a szexi flörttől egészen a kapukódig jutottatok, egy pillanatra mindenképpen érdemes elgondolkodnod azon, vajon miért nem ő visz fel magához. Mert nagy naivan a nő úgy gondolná, hogy a vadászathoz az is hozzátartozik, hogy a férfi hazaviszi a prédát, de nem akkor, ha éppen tilosban jár. Ha éppen nincs is otthon a barátnője, könnyen lehet, hogy amint beléptek, ráismernél az otthonteremtő női kéz nyomaira, vagy belebotlanál egy árulkodó melltartóba, a kellemetlen magyarázkodás pedig nincs benne a könnyed éjszakáról szóló terveiben. Ilyenkor a pasi inkább feléd tereli az utat. Az már változó, hogy mindezt nyíltan teszi-e, és egyenesen kimondja, hogy hozzád menjetek, vagy lovagias bőrbe bújva hazakísér, és a kapualjban megejtett forró csók után ártatlan képpel fogadja el meghívásodat.

Röpke randevú

Bár a legtöbb nő panaszkodik a szexet alvással nyugtázó férfiakra, a legnagyobb csalódás az, amikor a hancúr után elmarad a meghitt, kedves összebújás, és a férfi a takaró helyett a nadrágjáért nyúl.

Ha a nagy ágyjelenet után még alig tértél magadhoz, és a pasi máris sietősen távozik, akkor jobb, ha nem is várod a másnapi telefont, hanem levonod a szomorú következtetést: egy megrögzött nőcsábászba botlottál, aki legalább olyan nehezen mond le az igéző csábításról, mint a kevésbé izgató, de kellemesen ismerős kezek alatt testet öltő, gőzölgő vacsoráról.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ilyenkor csak egyet tehetsz: ha pár nap múlva mégis felbukkanna a homályból, és újabb randevút kér, mondj nemet, hiszen ebből a helyzetből egyedül te kerülhetsz ki vesztesen.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük