Vörösborral mosta át az arcát, majd rajtahagyta 10 percig - Elmondta, mi történt a bőrével

Sok változást tapasztalt a bőrén a fiatal nő a vörösboros pakolás után.

no borral cover
Húsvéti tojásvadászat
Retikül
Ez is érdekelhet
Sóbors
Top olvasott cikkek

Az alkoholos italok túlzott fogyasztása nemcsak a szervezetre, hanem a bőrre is káros, mivel pirosságot, puffadtságot, pattanásokat, karikás szemeket és korai bőröregedést okozhat. Külsőleg alkalmazva viszont egyes típusok nagyon is jót tesznek a testnek.

Zoe Werner, a Bustle újságírója rengeteget olvasott és hallott már arról, milyen hatásai vannak a bornak. Ezért is döntött úgy, hogy a saját bőrén teszteli le ezeket, az eredmények pedig még őt is meglepték.

Hogyan változik a bőr a vörösborpakolástól?

A fiatal nő egy nagyjából 2200 forintot érő vörös italt választott a kísérlethez. Először letisztította a bőrét a szokásos lemosójával, aztán pedig egy papír zsebkendő segítségével felkente az arcára a bort. Mivel azonban úgy gondolta, így nem tudta felvinni alaposan, kiöntötte a tenyerébe, és úgy paskolta az arcába, majd tíz percig hagyta hatni. 

Elárulta, egy picit bizsergett tőle az arca, és szinte az egész mosdókagylót vörösre színezte az ital, úgyhogy takaríthatott is utána, ám a hatóidő letelte után úgy érezte, megérte az egész procedúra. Törölközővel törölte le a be nem szívódott folyadékot, és rögtön látta a változást. A pórusai összehúzódtak, és sokkal tisztábbnak, egyenletesebbnek és feszesebbnek tűnt az arca. Látványos volt a változás a pakolás után, de egy kicsit ki is szárította a bőrét az alkoholos ital, így egy szőlőmagolajos hidratálóval zárta a kísérletet.

Bár odavolt az eredményért, hangsúlyozta: rendszeres alkalmazásra senkinek nem ajánlja, mert a nap hátralévő részében is jóval szárazabb volt az arca. Azonban néha, egy-egy esemény előtt vagy zsíros bőrrel rendelkezőknek remek megoldás lehet. De, ha hasonló hatásra vágysz, a legjobb mégis az, ha a borban is megtalálható rezveratrolt tartalmazó krémeket választasz.

A cikk az ajánló után folytatódik

Így hat a bor a bőrgyógyász szerint

Dr. Lily Talakoub bőrgyógyász elárulta, a rezveratrol egy természetes és erős antioxidáns, ami a szőlő héjában található meg. Gyulladáscsökkentő és öregedésgátló hatásai miatt rendkívül jót tesz a bőrnek, és az egyes betegségek, többek között a rosacea és az akné ellen is hatékonyan alkalmazható. A bor szintén gazdag még alfa-hidroxi-savakban, melyek enyhén hámlasztják az arcot, így megszabadítanak az elhalt hámsejtektől, így pedig halványítják a pigmentfoltokat, és eltüntetik a pattanásokat.

Az ásványvíz hatása az arcra

Egy fiatal lány letesztelte, mi történik, ha ásványvízzel mos arcot egy hétig. A képeken dokumentált változás napról napra egyre szembetűnőbb volt.

Ásványvízzel mosott arcot egy hétig - Képeken mutatjuk, mi történt

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük