Így fogyaszd a szőlőmagőrleményt! Hihetetlenül szép lesz tőle a bőröd

Nem csupán egészségednek, de a bőrödnek is jót tesz.

A szőlőmag az egyik legfontosabb természetes fegyverünk lehet az öregedés elleni küzdelemben, mivel védi és erősíti a kötőszövetet.

Ezen felül erős antioxidáns anyagokat tartalmaz, melyek segítenek a sejteknek a stressz, a betegségek és az öregedés okozta szabadgyökök hatástalanításában. A szőlőben található polifenolok antioxidáns hatása a C- és E-vitaminénál 20-szor erősebb, így számos megbetegedéssel szemben jelenthet hatékony védelmet. Továbbá segítséget nyújt immunrendszered megerősítésében is.

De hogyan fogyaszd a szőlőmagot?

Ahhoz, hogy maximálisan kihasználható legyen a szőlőmag áldásos hatása, nem elegendő csupán a szőlőt mint gyümölcsöt fogyasztani, ugyanis a magokat rágás nélkül nyeljük le, ami nem emésztődik meg, így egyben távozik a szervezetből.

Természetesen azért ez nem jelenti azt, hogy ne lenne jó, ha sok szőlőt eszik valaki, csak a gyümölcs önmagában nem tud olyan töménységű lenni, mint a magjából készült olaj vagy szőlőmagőrlemény.

Javasolt napi adagolás: 3-5 gramm őrlemény, amit fogyasztható joghurtba, müzlibe, turmixba, italokba keverve.

Olaj vagy őrlemény?

Az, hogy melyiket is érdemes fogyasztani, attól függ, hogy mire szeretnéd használni, milyen gyógyító, szépítő hatást vársz tőle. A szakértők szerint az olaj koncentráltabb, mivel megőrzi az olajban oldódó összetevőket is, ugyanakkor az őrlemény sokoldalúbb hatással rendelkezik.

Az ősz beköszöntével minden nő rádöbben, hogy itt az ideje a megújulásnak: a nyári napozás és strandolás után regenerálnunk kell hajunkat, bőrünket, körmeinket. Külsőnket azonban nemcsak kívülről ápolhatjuk, hanem egy szépségvitamin-kúrával belülről hozhatjuk felszínre természetes szépségünket. A Biovanne plus+ ligetszépeolajjal és szőlőmagkivonattal ebben segít nekünk.

Az olajat elsősorban keringési és érrendszeri problémákra, gyulladásra szokták javasolni.

Emellett azonban a bőr és a haj ápolásában is érdemes nagy szerepet szánni neki, ugyanis közvetlenül a bőrre kenve puhává és feszessé teszi azt, míg a hajat fényessé varázsolja, ha hajmosás előtt fél vagy egy órára pakolásként használják.

Kúraszerűen fogyasztva megerősíti a szervezet betegségekkel és stresszhatásokkal szembeni ellenálló képességét is, emellett a szépségért is sokat tehet!

A szőlőmagőrlemény rendszeres fogyasztása rugalmassá és feszesebbé teszi a bőrt, mivel stabilizálja a kollagént és az elasztint. Külsőleg alkalmazva is hatásos: a szőlőmagőrlemény pakolásokba keverve ránctalanító és bőrkisimító hatású.

Ezért érdemes neked is valamilyen szőlőmagot tartalmazó étrend-kiegészítő készítményt fogyasztanod, és időnként feltenni a bőrödre egy mézzel összekevert szőlőmagos pakolást. A hatását biztosan észreveszed majd - te is és környezeted is!

Magyar tudós fedezte fel a szőlőmag gyógyító hatását!

Először dr. Szentgyörgyi Albert, Nobel-díjas tudósunk jegyezte le 1936-ban a szőlőmag emberi szervezetre kifejtett kedvező hatását. Ő fedezte fel azt is, hogy a szőlőmag tartalmazza valószínűleg a legtöbb természetes antioxidánst a gyümölcsök között.
Ezt is szeretjük