Romantikus, nőies szoknyák testalkatra szabva
Egy szoknyában bármikor elcsavarhatod a pasik fejét, persze nem mindegy, hogy milyenben.

Dia

 	Habos-babos  	A romantika jegyében most a fodrokkal is túlzásokba eshetsz, ám csakis akkor, ha nem billenti el a testarányaidat a csípőkerületed. Alacsony, rövid lábú lányoknak inkább a függőleges fodorhabok ajánlottak, melyek így is szélesítenek valamennyit az alvázon, viszont nem kurtítják meg a virgácsokat. Élénk színekkel még inkább felerősítheted a fodrok idomdúsító hatását.

Habos-babos

A romantika jegyében most a fodrokkal is túlzásokba eshetsz, ám csakis akkor, ha nem billenti el a testarányaidat a csípőkerületed. Alacsony, rövid lábú lányoknak inkább a függőleges fodorhabok ajánlottak, melyek így is szélesítenek valamennyit az alvázon, viszont nem kurtítják meg a virgácsokat. Élénk színekkel még inkább felerősítheted a fodrok idomdúsító hatását.

Dia

 	Óriás virágminták  	Az idei romantikus stílus nem spórol a virágmintákkal, most leginkább a túlméretezett, kaotikus motívumokat kedveli. Bár a megfelelő fazonokkal tompítható a szélesítő tulajdonságuk, azért még nem fogják teljesen meghazudtolni önmagukat. Körte és alma típusoknak egyáltalán nem ajánlottak. Az arányos homokóra sziluett még elbírhat egy lágyan ringatózó midi megoldást, de ügyelni kell rá, nehogy eltolódjanak az arányok: ha a szoknyád megdobja alul az idomaidat pár centivel, a vállszélességedet is hozzá kell igazítani optikailag. A pöttöm termetűek inkább egy mini, rakott modellt válasszanak.

Óriás virágminták

Az idei romantikus stílus nem spórol a virágmintákkal, most leginkább a túlméretezett, kaotikus motívumokat kedveli. Bár a megfelelő fazonokkal tompítható a szélesítő tulajdonságuk, azért még nem fogják teljesen meghazudtolni önmagukat. Körte és alma típusoknak egyáltalán nem ajánlottak. Az arányos homokóra sziluett még elbírhat egy lágyan ringatózó midi megoldást, de ügyelni kell rá, nehogy eltolódjanak az arányok: ha a szoknyád megdobja alul az idomaidat pár centivel, a vállszélességedet is hozzá kell igazítani optikailag. A pöttöm termetűek inkább egy mini, rakott modellt válasszanak.

Dia

 	Derékban megkötős fazon  	A megkötős szoknyák íveltebb, keskenyebb derékvonalat varázsolnak, ám nem mindegy, milyen fazonnal érik el ezt az eredményt. A szűk szabású, gumírozott derekú modellek a szögletes, sportos testalkatúaknak varázsolhatnak karcsú derekat, mert nem engedik egybefolyni a csípővonallal. A húzott derékpassz és a világos szín együttes hatása lágyabbá és kerekebbé formálja a fiús feneket. A lágy esésű, A-vonalú darab viszont a körte típusoknál, valamint a teltebb homokóráknál jöhet szóba. Ugyanez az átlapolt kialakítás a zömökebb alma arányoknak is kedvezhet, de csakis csípőfazonban.

Derékban megkötős fazon

A megkötős szoknyák íveltebb, keskenyebb derékvonalat varázsolnak, ám nem mindegy, milyen fazonnal érik el ezt az eredményt. A szűk szabású, gumírozott derekú modellek a szögletes, sportos testalkatúaknak varázsolhatnak karcsú derekat, mert nem engedik egybefolyni a csípővonallal. A húzott derékpassz és a világos szín együttes hatása lágyabbá és kerekebbé formálja a fiús feneket. A lágy esésű, A-vonalú darab viszont a körte típusoknál, valamint a teltebb homokóráknál jöhet szóba. Ugyanez az átlapolt kialakítás a zömökebb alma arányoknak is kedvezhet, de csakis csípőfazonban.

Dia

 	Mintás, szűk fazon  	A szűk szoknya nem ajánlott számodra, ha haragban vagy a csípőd és a combod kerületével. Különösen veszélyesek lehetnek az arányaidra nézve az élénk mintázattal megspékelt darabok, melyek felnagyítják a formákat. Amennyiben karcsú, arányos sziluettel rendelkezel, bátrabban mondhatsz igent az efféle feltűnő megoldásokra. A lábaid hosszát azonban te sem hagyhatod figyelmen kívül: rövid virgácsok esetén hosszában futó virágmintákkal elkerülheted a kaotikus színek alakösszenyomó játékát.

Mintás, szűk fazon

A szűk szoknya nem ajánlott számodra, ha haragban vagy a csípőd és a combod kerületével. Különösen veszélyesek lehetnek az arányaidra nézve az élénk mintázattal megspékelt darabok, melyek felnagyítják a formákat. Amennyiben karcsú, arányos sziluettel rendelkezel, bátrabban mondhatsz igent az efféle feltűnő megoldásokra. A lábaid hosszát azonban te sem hagyhatod figyelmen kívül: rövid virgácsok esetén hosszában futó virágmintákkal elkerülheted a kaotikus színek alakösszenyomó játékát.

Dia

 	Midi fazon  	A hetvenes éveket idéző midi fazonok rendkívül nőiesek, ráadásul nemcsak a széles csípőjű körte típusok élvezhetik jótékony hatásukat. Ha alaknyújtó optikai trükkökre van szükséged, fordulj bizalommal a lágy esésű, pliszírozott szoknyákhoz. A szögletes testalkatúaknak viszont érdemesebb a merev tartású, derékhangsúlyos megoldások között keresgélniük, mert a terebélyesebb kialakítások tompíthatják a vállszélességüket, ezáltal kecsesebbé válik a sziluett. Ugyanez a szoknyamodell a fordított háromszög arányoknak éppúgy kedvez, mert a keskeny csípőt egálba hozza a mellbőséggel.

Midi fazon

A hetvenes éveket idéző midi fazonok rendkívül nőiesek, ráadásul nemcsak a széles csípőjű körte típusok élvezhetik jótékony hatásukat. Ha alaknyújtó optikai trükkökre van szükséged, fordulj bizalommal a lágy esésű, pliszírozott szoknyákhoz. A szögletes testalkatúaknak viszont érdemesebb a merev tartású, derékhangsúlyos megoldások között keresgélniük, mert a terebélyesebb kialakítások tompíthatják a vállszélességüket, ezáltal kecsesebbé válik a sziluett. Ugyanez a szoknyamodell a fordított háromszög arányoknak éppúgy kedvez, mert a keskeny csípőt egálba hozza a mellbőséggel.

Dia

 	Csalafinta rétegek  	A kínálatban sok olyan szoknyával találkozhatsz, melyek különszabott, hosszabb-rövidebb rétegekből állnak. Ezek a darabok még akkor is rápakolhatnak néhány centit a csípődre, ha redőzött, A-vonalú fazonnal bírnak. A világos szín pedig még inkább tetézi ezt az optikai hatást. Amennyiben a sportos vagy háromszög alaktípusba tartozol, számodra áldásosak lehetnek a rétegelt fazonok. A vastag passzrész kihangsúlyozza a derekat, a csípődúsító rétegek pedig gömbölyűbb formákat eredményeznek.

Csalafinta rétegek

A kínálatban sok olyan szoknyával találkozhatsz, melyek különszabott, hosszabb-rövidebb rétegekből állnak. Ezek a darabok még akkor is rápakolhatnak néhány centit a csípődre, ha redőzött, A-vonalú fazonnal bírnak. A világos szín pedig még inkább tetézi ezt az optikai hatást. Amennyiben a sportos vagy háromszög alaktípusba tartozol, számodra áldásosak lehetnek a rétegelt fazonok. A vastag passzrész kihangsúlyozza a derekat, a csípődúsító rétegek pedig gömbölyűbb formákat eredményeznek.

Dia

 	Maxiszoknya  	A földig érő, lenge maxiszoknyák - különösen, ha mintásak - a magas nők kiváltságai. Ám az egyszínű, végig redőzött, hosszú gombsoros, esetleg magasított derekú fazonok kiskaput jelenthetnek számodra, amennyiben meghaladod a 160 centimétert, de nem éred el a maxidivathoz ideális 170 centis magasságot. A magas sarkú cipőről azonban ne feledkezz meg!

Maxiszoknya

A földig érő, lenge maxiszoknyák - különösen, ha mintásak - a magas nők kiváltságai. Ám az egyszínű, végig redőzött, hosszú gombsoros, esetleg magasított derekú fazonok kiskaput jelenthetnek számodra, amennyiben meghaladod a 160 centimétert, de nem éred el a maxidivathoz ideális 170 centis magasságot. A magas sarkú cipőről azonban ne feledkezz meg!

Dia

 	Harangfazon  	Ez a csalafinta kialakítás akkor jöhet jól, ha a vállszélességeddel egyensúlyba akarod hozni a csípőkerületed, amennyiben az utóbbi keskenyebb az előbbinél. A csípőre simuló vonalvezetés, a combtőnél kiszélesedő fodrok, illetve a minták együttes játéka kerekebb, nőiesebb idomokat eredményeznek.

Harangfazon

Ez a csalafinta kialakítás akkor jöhet jól, ha a vállszélességeddel egyensúlyba akarod hozni a csípőkerületed, amennyiben az utóbbi keskenyebb az előbbinél. A csípőre simuló vonalvezetés, a combtőnél kiszélesedő fodrok, illetve a minták együttes játéka kerekebb, nőiesebb idomokat eredményeznek.

Dia

 	Miniszoknya  	Nincs édesebb dolog egy romantikus miniszoknyánál. Ehhez a darabhoz viszont szigorúbb önkritika szükséges, hiszen nem sokat takar. Fontos, hogy arányos testalkattal és feszes virgácsokkal rendelkezz, különben nem a szexi látvánnyal fogod bevonzani a tekinteteket. A mini fazon különösen áldásos, ha rövidek a lábaid. A körszabással azonban vigyázz, mert a szétálló szoknyakerület elvehet a magasságodból, illetve zömökebbnek mutathatja a lábaidat. Hogy ez ne történhessen meg, inkább a lágy esésű, egyszínű, magas derekú modellek felé kacsintgass. Ha mégis vidámabb, mintás szoknyát szeretnél, válassz pliszírozott megoldást.

Miniszoknya

Nincs édesebb dolog egy romantikus miniszoknyánál. Ehhez a darabhoz viszont szigorúbb önkritika szükséges, hiszen nem sokat takar. Fontos, hogy arányos testalkattal és feszes virgácsokkal rendelkezz, különben nem a szexi látvánnyal fogod bevonzani a tekinteteket. A mini fazon különösen áldásos, ha rövidek a lábaid. A körszabással azonban vigyázz, mert a szétálló szoknyakerület elvehet a magasságodból, illetve zömökebbnek mutathatja a lábaidat. Hogy ez ne történhessen meg, inkább a lágy esésű, egyszínű, magas derekú modellek felé kacsintgass. Ha mégis vidámabb, mintás szoknyát szeretnél, válassz pliszírozott megoldást.

Dia

 	Puritán körszoknya  	Az egyszínű, midi fazonú körszoknya mindenkinek jól áll: a lágy esésű redők játéka megnyújtja és karcsúsítja a vádlit, emellett a széles csípőt is diszkréten leplezi. Ha alacsony vagy, a térdedtől egyarasznyival feljebb lődd be magadnak a szoknyahosszt. A miniváltozatok esetén már nem mindegy, milyen lábakkal rendelkezel. Az anyagtöbbletből kialakított behúzások és redőzések itt is jótékonyan hatnak a csípővonalakra, ám a merev tartású megoldások inkább dúsítják azt a területet. A rövid virgácsokat magasított derékrésszel nyújthatod meg.

Puritán körszoknya

Az egyszínű, midi fazonú körszoknya mindenkinek jól áll: a lágy esésű redők játéka megnyújtja és karcsúsítja a vádlit, emellett a széles csípőt is diszkréten leplezi. Ha alacsony vagy, a térdedtől egyarasznyival feljebb lődd be magadnak a szoknyahosszt. A miniváltozatok esetén már nem mindegy, milyen lábakkal rendelkezel. Az anyagtöbbletből kialakított behúzások és redőzések itt is jótékonyan hatnak a csípővonalakra, ám a merev tartású megoldások inkább dúsítják azt a területet. A rövid virgácsokat magasított derékrésszel nyújthatod meg.

Dia

 	Fényes, csillogó tünemények  	A csillogó anyagok vonzzák a tekintetet, a fénysugarakat azonban visszaverik, így elkerülhetetlen, hogy ne toldjanak hozzá néhány centit a valós méretekhez. Ezt a tulajdonságukat sajnos nem tudod kiküszöbölni, de valamennyire tompíthatod. Amennyiben a csípőd széle nagyjából egy vonalban van a vállcsúcsoddal, a csillogó szoknya egyáltalán nem tilos számodra. A teltebb homokóra típusoknak viszont már nem árt az óvatosság: inkább egy diszkrétebb, vízfényű megoldás mellett dönts, mely sötétebb színű és behúzásokkal redőzött. Az élénk, fényes szoknyákkal azok járnak jól, akik dúsabb idomokra vágynak.

Fényes, csillogó tünemények

A csillogó anyagok vonzzák a tekintetet, a fénysugarakat azonban visszaverik, így elkerülhetetlen, hogy ne toldjanak hozzá néhány centit a valós méretekhez. Ezt a tulajdonságukat sajnos nem tudod kiküszöbölni, de valamennyire tompíthatod. Amennyiben a csípőd széle nagyjából egy vonalban van a vállcsúcsoddal, a csillogó szoknya egyáltalán nem tilos számodra. A teltebb homokóra típusoknak viszont már nem árt az óvatosság: inkább egy diszkrétebb, vízfényű megoldás mellett dönts, mely sötétebb színű és behúzásokkal redőzött. Az élénk, fényes szoknyákkal azok járnak jól, akik dúsabb idomokra vágynak.

Dia

 	Csipkecsodák  	Mivel anyagában mintás és meglehetősen merev is, a csipkeszoknya nem szívleli a szélesebb csípőt. Egyetlen mód akad arra, hogy hűségesen leplezze, amennyiben az alsószoknya leheletvékony, és a színének köszönhetően teljesen egybeolvad a felsőrésszel, aminek rakottnak vagy redőzöttnek kell lennie. Az sem árt persze, ha semleges árnyalatú darabot választasz, mely kevésbé hívja fel a figyelmet a méretesebb tomporra. Ha pont a csipke idomdúsító hatását szeretnéd kiélvezni, válassz élénk színű, feltűnően mintázott megoldást.

Csipkecsodák

Mivel anyagában mintás és meglehetősen merev is, a csipkeszoknya nem szívleli a szélesebb csípőt. Egyetlen mód akad arra, hogy hűségesen leplezze, amennyiben az alsószoknya leheletvékony, és a színének köszönhetően teljesen egybeolvad a felsőrésszel, aminek rakottnak vagy redőzöttnek kell lennie. Az sem árt persze, ha semleges árnyalatú darabot választasz, mely kevésbé hívja fel a figyelmet a méretesebb tomporra. Ha pont a csipke idomdúsító hatását szeretnéd kiélvezni, válassz élénk színű, feltűnően mintázott megoldást.

Dia

 	Pöttyös  	A pöttyök most nagy szerepet kaptak a romantikus stílusban, a karcsúsításban viszont annál kevésbé. A szögletes, sportos alkatúak és a filigrán leányzók azonban profitálhatnak az efféle szoknyadivatból: akár az erős kontrasztokat is bevállalhatják annak érdekében, hogy nőiesebb sziluettet nyerjenek. Amennyiben arányos az alakod, de alacsony termettel bírsz, próbálj ki egy térd fölé érő, redőzött fazont, mellyel tompíthatod a szemzavaró pöttyök idomdúsító és összenyomó hatását.

Pöttyös

A pöttyök most nagy szerepet kaptak a romantikus stílusban, a karcsúsításban viszont annál kevésbé. A szögletes, sportos alkatúak és a filigrán leányzók azonban profitálhatnak az efféle szoknyadivatból: akár az erős kontrasztokat is bevállalhatják annak érdekében, hogy nőiesebb sziluettet nyerjenek. Amennyiben arányos az alakod, de alacsony termettel bírsz, próbálj ki egy térd fölé érő, redőzött fazont, mellyel tompíthatod a szemzavaró pöttyök idomdúsító és összenyomó hatását.

Blog.hu ajánló
Fotó: