A világ legcsúnyább nőjének tartják, mégis felfedezte magában a szépet

Hogyan képes erre?

Ezt a történetet el kell olvasnod!

Dia

                        	Lizzie, akárcsak a legtöbb fiatal, elsőként a magazinok címlapján és a tévében szereplő hírességek példája alapján próbálta megérteni, hogy mit is jelent a szépség. Amikor azonban szembesült azzal, hogy sokan a világ legcsúnyább nőjének tartják, úgy érezte, hogy ez a szépségfogalom valamit hibásan értelmez.

                        	A nő Marfan-szindrómában szenved, mely többek között lehetetlenné teszi számára, hogy bármilyen testzsírt megtartson, és rengetegszer kell ennie naponta. A tünetek egy része azonban a szívét és a csontozatát is érinti, sőt, a betegség hatására fél szemére nem lát.

                        	Lizzie születésekor az orvosok félve mondták el szüleinek, hogy a lányuk alig több egy kilónál, és rettenetesen fest. Édesanyja azonban hevesen követelte, hogy Lizzie-t hozzák be a szobába, hiszen nem számít, miként néz ki, akkor is az ő lányáról van szó. Ez a háttér sokat segített a nőnek mostani önmaga felépítésében.

                        	17 évesen Lizzie-t igazi sokként érte, amikor talált magáról egy videót a YouTube-on, ami a világ legrondább nőjeként mutogatta a képeit. A videót négymillióan nézték meg, és több ezer komment érkezett. Lizzie ezeket az utolsó darabig végigolvasta, mert kétségbeesetten keresve, kiáll-e érte valaki, de ilyen sajnos nem volt.

                        	Lizzie a videó megnézését követően észrevette, hogy az ajtaja kissé nyitva van, és éppen rálát édesanyjára, aki tévét néz. Ekkor a lány belegondolt, hogy az anyját még sokkal jobban összetörné a videó, mint őt magát. Ekkor döntött úgy, nem hagyja, hogy mások szavai határozzák meg, hogy kicsoda. Nem sokkal később, amikor a testvére megkérte, hogy tartson egy iskolában beszédet a diákoknak, elvállalta a feladatot.

                        	Az előadás első felében Lizzie fel sem mert nézni, és attól félt, hogy a tömeg hangoskodni fog, ám amikor végre felpillantott, azt vette észre, hogy mindenki csendben csak rá figyel, sőt, néhányak szemében könnyeket látott. Ez a közös pillanat ébresztette rá Lizzie-t, hogy milyen sokat tud adni az embereknek, így azóta rendszeresen motivációs beszédeket tart, sőt, könyve is jelent meg.

                        	Lizzie szerint csakis az az áldozat, aki annak érzi magát. A nő nem szomorkodik, hogy fél szemére vak, hiszen a másikkal lát. Nem bánja, hogy gyerekcipőt hord felnőtt helyett, hiszen az olcsóbb. Erre a pozitív szemléletre igyekszik rádöbbenteni hallgatóságát is.
                        	Ami a szépséget illeti, Lizzie ezt belül találta meg önmagában, ugyanis szerinte a megjelenésnél sokkal fontosabb, hogy egy személynek milyen értékei, álmai, jó tulajdonságai vannak, hiszen ezek határozzák meg benne a valódi szépséget. Kattints ide, ha szeretnéd meghallgatni angolul, ahogy Lizzie Velasquez ezekről a dolgokról beszél.

Ezt is szeretjük
Fotó: