18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

2 kép, amitől ennek a lánynak megváltozott az élete

A bátorságáért megérdemli a tiszteletet

Még az ismerősei sem sejtették, hogy mit rejtegetett előlük sokáig.

Ashley Lovric hétéves korában súlyos égési sérüléseket szenvedett el a testén. A baleset nyomán maradt hegeket a lány egészen mostanáig, 15 éven keresztül próbálta rejtegetni, hiszen úgy érezte, visszataszítóvá teszik környezete számára. Amikor azonban fényképeken megmutatta az egész világnak a nyomokat, komoly meglepetésben volt része.

A lány egyáltalán nem számított arra, hogy hősként fogják tisztelni, és olyan újságok írnak majd a történetéről, mint a Daily Mail. A rengeteg pozitív visszajelzés és őszinte, kedves szó azonban sokat segített az önbecsülésén, így mostanra már máshogy látja az égési sérüléseit, mint korábban.

Egy borzasztó baleset

Ashley hétéves volt, amikor egy öngyújtótól véletlenül lángra kapott a hálóinge. Édesanyja próbálta a fürdőkádban eloltani a kislány ruháját, de addigra Ashley súlyos sérüléseket szenvedett. Elmondása szerint a balesetből fájdalomra nem emlékszik, hiszen az idegvégződései olyan hamar elégtek, hogy nem voltak képesek fájdalmat közvetíteni, ám a felépülés öt hónapja és a műtétek mély nyomot hagytak benne.

A baleset következtében Ashley elvesztette bal oldalról a mellbimbóját, és hegek maradtak a testén a hónaljától a hasáig. A sérülések sajnos még ma is fájdalmat okoznak a lány számára, hiszen a bőr több helyen - például a mellei közt és a hónalja alatt - folyamatosan feszül. Ashley azonban a baleset legrosszabb részének eddig azt érezte, hogy képtelen volt vonzónak látni saját testét. A változás akkor következett be, amikor megosztotta a képeket.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Kegyetlenül kicsúfolták

Amikor öt hónap kezelést követően Ashley visszatért az iskolába, úgy nézett rá mindenki, mintha valamilyen híresség lett volna. Később azonban elkezdték barbecue-nak csúfolni, így innentől vastag ruhák alatt rejtegette a bőrét.

A remény csak akkor csillant fel, amikor Ashley összejött az első barátjával, ám a kapcsolat nagy csalódással végződött. A lány meghallotta, amint a fiú a barátainak arról mesél, hogy milyen az ő ropogósra sült mellbimbója. Ezt követően Ashley többet nem merte senkinek sem melltartó nélkül megmutatni a testét.

Súlyos hátrányból indult, de rácáfolt mindenkire – Nézd, hogyan valósította meg ez a nő az álmát

Nézegess képeket!

Elolvasom

El tudja fogadni önmagát

Ashley egyáltalán nem tagadja, hogy nagyon szeretné, ha egyszerűen eltüntethetné a hegeit, ám ez sajnos lehetetlen. Az interneten keresztül rázúdult támogatás azonban nagyon sokat segített neki abban, hogy másként tekintsen önmagára. Elárulta, ma már kifejezetten utálja, ha valaki egy égési baleset áldozatának nevezi, ugyanis ő magát valójában túlélőnek tartja.

Ashley elmondta, hogy ma már jobban érzi magát, hiszen tisztában van azzal, hogy minden tőle telhetőt elkövet, hogy jobbá tehesse önmagát, legyen szó külső vagy belső dolgokról, így elégedett lehet.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük