Milyen cicire milyen pólót húzz? Sorra vesszük, kinek mi áll a legjobban

Hétköznapi viselet, de nem mindegy, milyen fazont viselsz.

nagykep?cikkid=45234&kep=nagymellre polo1-lead
Húsvéti tojásvadászat
Retikül
Ez is érdekelhet
Sóbors
Top olvasott cikkek

A nadrágot és a szoknyát a legtöbben alapos megfontolás után vásárolják meg. A megfontolás részét képezi az alapos hátsó mustra, mely során a nadrágról kiderül, hogy örök darab lesz-e, vagy visszakerül az üzlet polcára.

Egy idő után az ember már ránézésre is meg tudja állapítani, hogy az a trapéznadrág nem az övé, és hogy jobb, ha a répaszárral sem próbálkozik. Míg az alsókkal sokat foglalkozunk, addig a felsőknek és a mindennapi pólónak kevesebb figyelmet szokás szentelni, hiszen a póló, az csak póló.

Pedig erre az egyszerű ruhadarabra is érdemes két pillantásnál többet áldozni, hiszen nem mindegy, hogy passzol-e az alakodra. Sokat korrigálhatsz vele a melleden, és egy jól megválasztott darabbal a kényes területekről is elterelheted a figyelmet.

Pici cicikre

Sok nő, aki kis mellekkel rendelkezik, nem szereti felhívni rájuk a figyelmet, és kerüli a mély kivágást. Pedig a kis melleket egyáltalán nem kell takargatni.

Ha nem vagy teljesen lapos, de közepesnek azért nem mondható a cicid, akkor válassz olyan pólót, ami mélyen kivágott, ugyanakkor mell alatt húzott. A felül passzentos, alul bő szabás nagyítja a ciciket. A kis cicikre tökéletes a szűk csőtop is. Ezt viselheted blézerrel vagy melegebb napokon magában is.

Ha nem szeretnéd kitenni, amiről úgy érzed, nem érdemes, és inkább bővebb fazont választanál, akkor az valóban legyen bő, mert a kettő közötti átmenet a legrosszabb megoldás kis mellek esetén.

Ha pedig push-up melltartóval dobod fel a formáidat, akkor inkább kivágott pólóval párosítsd, ha ugyanis nyakig takarod magad, akkor természetellenes lehet a dekoltázsod.

Közepes méretre

Ha abban a szerencsés helyzetben vagy, hogy a melleid se nem túl nagyok, se nem túl kicsik, akkor szinte bármilyen pólót viselhetsz. A fazont nem a cicid határozza meg, hanem egyebek. Persze az itt leírtak a pici és nagy melleknél is igazak lehetnek.

Széles vállakra

Ha a karod egy picit husis, vagy a vállad szélesebb, mint szeretnéd, akkor ne teljesen szűk felsőben gondolkozz. Ezzel csak kihangsúlyoznád a kerekded formákat. Egy lazább dzsörzé anyagból készült póló lehet a jó megoldás. Részesítsd előnyben a V-kivágást, mely megnyújtja a felsőtestet.
Kerüld a csónaknyakú felsőket - ugyanis ezekkel csak felhívnád a széles vállakra a figyelmet.



Elterelő hadműveletként csatolj övet a derekadra, vagy válassz pólót nagy mintákkal, esetleg olyat, melynek az alján gyöngyök vannak. A póló ujja kissé legyen hosszabb a megszokottnál, akár háromnegyedes, de nem biztos, hogy az ujjatlant neked találták ki.

Husis csípőre

Ha a derekadon, illetve a csípődön van egy kis felesleg, ami akárkivel megtörténhet, nem kell hozzá nagy túlsúly, akkor ne viselj haspólót, mert igencsak csúnya, ha a nadrág bevág, a csípőd pedig kibuggyan belőle. Legyen egy picit hosszabb, érjen a nadrágod zsebéig. De a már fent említett mell alatt húzott, alul széles fazon is jó lehet.

Nagy mellekre

A kis mellel rendelkezők valószínűleg irigykedve néznek rád, de nem biztos, hogy te teljesen elégedett vagy azzal, amivel a természet megáldott. Ha inkább rejtegetni szeretnéd, akkor jó lehet a csónaknyakú felső, mely a vállaidra tereli a figyelmet.

Ebben az esetben nem javasoljuk a szűk, kivágott felsőket, inkább a lazább darabokat. A nagy minták is felhívják nőies formáidra a figyelmet.
Ha nagyon zavarnak a kíváncsi tekintetek, akkor akár a garbóval is próbálkozhatsz, de ez persze nagy melegben nem megoldás.



Ha azonban nem akarod véka alá rejteni nőies formáidat, akkor bátran válassz kivágott felsőket. A V-nyakú kicsit diszkrétebb, a kerek viszont kacér. Bár nem kell takargatni, amid van, a csőtopot mégsem ajánlanánk.

Ami mindenkinek jó

A picit szűk, közepesen kivágott, kerek nyakú póló minden alkatra és minden mellméretre tökéletes. Variálj a színekkel és a mintákkal, de ezzel a fazonnal nem lőhetsz mellé.

OLVASD EL EZT IS!

Ezt is szeretjük