9 karcsúsító szoknyafazon a szezonban

Így viseld, hogy fokozd az optikai hatást!

Íme, a legjobb fazonok, ha egy perc alatt keskenyebb derekat akarsz.

Húsvéti tojásvadászat
Retikül
Ez is érdekelhet
Sóbors
Top olvasott cikkek

A karcsú derék nem egyenlő a nádszálvékonysággal, mert valójában viszonyítás kérdése. A cél az, hogy kihangsúlyozza a nőies formákat, hiszen csak akkor érvényesül igazán a cici és a csípő, ha nem folynak egybe a vonalak. Így nem az számít, hogy hány centi a derekad és mennyi a súlyod, sokkal inkább az arányok fontosak.

A teltebb homokórák széles csípővel rendelkeznek ugyan, de mivel a csípőkerületük nagyjából megegyezik a mellbőségükkel, a derekuk kifejezetten keskenynek tűnik. Ez az ideális arányeloszlás, de nem mindenki ilyen szerencsés alkat. A most divatos derékhangsúlyos szoknyák felhívják a figyelmet a vékony sziluettre, vagy elcsalnak pár centit a kritikus területből, de csak akkor működnek igazán, ha az öltözékeddel helyrebillented az eltolódott arányokat. Nem mindegy tehát, hogy mivel viseled a trükkös fazonokat.

Optikai trükkök - testalkat szerint

A körte típusoknak vékony ugyan a derekuk, de mivel a csípőjük széles, a mellük pedig szinte eltűnik a csípőkerületükhöz képest, nem kerül előtérbe az előnyös darázsderekuk. Ezen úgy segíthetsz, ha a csípődet A-vonalú szoknyafazonokkal slankítod, illetve mintákkal, színekkel vagy megfelelő pólószabással optikailag feltuningolod a cicidet. Így a magas derekú szoknyaszabás sokkal látványosabban fejti ki karcsúsító hatását.

A vékony, de sportos testalkatú nők derekát úgyszintén muszáj hangsúlyozni, bár az ő esetükben nem a kilók elcsalása a cél. A fiús, szögletes csípő, illetve a felsőtest téglalapba foglalható vonalai teljesen kiradírozzák a színről a derekat. A kerek ívek hiányában az egész test tagolatlan, így a keblek is sokkal kisebbnek tűnnek.

Nálad egyszerre kell nőiesebbé, kerekebbé tenni a csípővonalat és a melleket, így egy szűkített derekú szoknyától lágyabb, finomabb sziluettet kaphatsz. Szerencsére most tömve van a kínálat körszabott, A-vonalú, redőzött és magasított szabású szoknyákkal, így nem lesz nehéz dolgod beszerezni a számodra legideálisabb fazont.

Színpompás kollekciók

9 karcsúsító szoknyafazon

Nézd meg, hogy viseld a tavaszi-nyári trendek férfikedvenc szoknyáit, melyek a csípőt és a derékvonalat is korrigálják. Ha jól trükközöl, helyrebillentik az arányokat, és minden hangsúly a derékra kerül!

9 karcsúsító szoknyafazon a szezonban

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük