70 kiló felett ezek a ruhák emelik ki a nőiességet! Teltkarcsúakon állnak igazán jól

A női vonalakat ki kell emelni.

Dia

	Ha olyan szoknyát viselsz, aminek a hossza, esetleg az anyaga is többféle, az majd megtöri a vonalakat, így a nőies idomokat tökéletesen kiemeli, de csak éppen ott, ahol szükséges.

	Minden nőnek kell egy kicsit hosszabb fekete ruha a szekrényébe, amit bárhova fel tud venni. Érdemes úgy választani, hogy megtörje valami az egységet, mert ez előnyös lehet az alakod számára.

	Nem szükséges, hogy a fekete színnél maradj, nyugodtan vegyél fel színes ruhákat is. Ha olyan ruhát választasz, ahol a szabásvonalat nem töri meg semmi, karcsúsított fazont keress, és figyelj rá, hogy ne legyen túl feszülős.

	A magas derekú farmer is előnyös lehet, ha félig tűröd be a felsőd és a pulcsid, vagy ha olyan blézert vagy felsőt választasz hozzá, ami szintén kicsit eltakar.

	Az ingek különösen előnyösek lehetnek számodra, és bátran válassz akár vastagabb anyagot is. Arra ügyelj, mint a ruhánál, hogy ne legyen túl feszülős fazon, de mégis karcsúsítva legyen. Így kitűnően kiemeli majd nőies vonalaidat.

Ezt is szeretjük
Szerző: Dóczy Júlia
Fotó: