Az 5 legfinomabb tavaszi parfüm

Szerintünk

Az évszakváltás általában illatváltást is hoz, hiszen tavasszal már nem esnek jól a súlyosabb illatok. Mi ezeket használjuk.

Húsvéti tojásvadászat
Retikül
Ez is érdekelhet
Sóbors
Top olvasott cikkek

Pálma

Mindig is meg akartam találni a saját illatom, ami elég nehéz akkora választék közepette, mint amekkorával az üzletekben találkozni. Így hosszú időbe telt, mire rátaláltam a kedvencemre, ami azt hiszem, a leginkább illik hozzám.

Ez Nina Ricci Nina nevű parfümje. Hogy miért szeretem? Mert friss illata van, ugyanakkor kissé édeskés, a különböző illatok pedig folyamatosan tűnnek elő belőle: az első permeté olyan, mint amikor az ember porcukrot szór a süteményhez, és amikor levegőt vesz, érzi a finom édes ízt a nyelvén.

Ám a Nina első illata nem tömény, inkább rózsaszín cukorkára emlékeztet. Aztán lassan kissé citromossá válik, ekkor pedig már érezni az almafa nyíló virágainak illatát.

Végül pedig az alma győz az illatok felett, na persze nem a piaci almaárust idézve. Imádom, mert még inkább nőnek érzem magam, ha viselem, miközben vidám illatkompozíció, ami jókedvre derít.

Juli

L'eau De Kookai Perfume - az ex-főkedvenc. Sajnos azonban mára csak múlt időben beszélhetek róla, mivel már nincs forgalomban Magyarországon, sőt, világszerte egyre nehezebben lehet meglelni. Pedig igazán friss és dinamikus illata van, mindig üdének éreztem magam tőle.

Talán nem vagyok egyedül azzal, hogy egyszerre több parfümöt használok. A minimum azonban a maximumot is jelenti. A hármat már soknak vélem, és hosszútávon pocsékolásnak is tekintem. A kettő éppen elég ahhoz, hogyha épp nincs hangulatom az egyikhez, akkor legyen egy másik, amihez hozzányúlok.
Mexx Woman a toplista első helyén - jázmin, rózsa, bergamott, ámbra, szantálfa illatokkal. Ez az igazán üdítő, enyhén édeskés illat vette át a vezető posztot a Kookaitól. Nagyon szeretem! Az alapillatot mindig fellelni a boltokban, ám nyaranként ezt fűszerezve újabb termékeket dobnak limitált szériában a piacra.
A csereparfüm pedig az olcsónak éppen nem mondható Clinique Happy Heart. Virágos, gyümölcsös illat mandarinnal, jácinttal, kankalinnal és sárgarépavirág-kivonatokkal.

Luca

Kedvenc tavaszi-nyári illatom a Gucci Gucci II nevű parfümje. Rózsaszín doboza és üvege van, könnyedén felismerhető.
Édes, nagyon tartós, de mégis könnyed. Nem csak a ruháimon, hanem bőrömön is megtartja az illatát. Azt különösen szeretem benne, hogy van téli változata is, így egész évben ugyanazt a márkát használhatom. A téli változat barna dobozban és üvegben kerül a polcokra, és Gucci I néven forgalmazzák. Nagyon fűszeres, szintén tartós, viszont csak nagyon keveset érdemes használni belőle, mert erős az illata.
Ha nagyon ritkán mégis más illatra vágyom, akkor a La Perla Creation EDP-t használom még, melynek szintén igen különleges az illata. Nem olyan édes, mint a Gucci nyári változata, sőt első szaglásra leginkább érdekes és furcsa. Azonban, ha eltelik egy-két perc, akkor valójában éppen olyan az illata, mint régen a babahintőpornak volt. Krémparfümje pedig világrekordot dönthetne, annyira tartós.

Ági

Hasonlóan Lucához, én is egy márka két illatát cserélgetem. Ez pedig a Moschino. A legnagyobb kedvencem a L'eau de Cheap and Chic. Finom púderes illata van. Amikor magamra fújom, akkor kicsit erőteljes, de egy-két perc alatt diszkrét illattá szelídül. Bevallom, sosem tudom felfedezni egy-egy parfümben a különböző jegyeket. Virágos-gyümölcsös illatnak mondják, fréziával, ánizzsal és naranccsal. Én azonban csak a hihetetlen harmóniát érzem. Ez az én illatom, évek óta nem tudom megunni.

Tavasszal viszont egy kistestvérét, a hasonlóan vicces üvegben lapuló I love Love-ot használom. Sokkal frissebb, citrusos, mégsem citromos illat, amit nem szeretek. Állítólag narancs, citrom, ribizli és fahéjlevél aromája keveredik benne.

Lilla

Nincs kedvenc parfümöm, gyakran váltogatom őket, de leggyakrabban friss, virágos, fás illatot választok. A nehéz, édes és tömény illatok sohasem vonzottak igazán. A Kenzo L'eau par Kenzo parfümje igazi tavaszi illat, pont olyan, mint egy március közepi nap: eleinte friss és üde, kicsit még csípős is, majd ahogy telik a nap, meleg és kicsit édes lesz, nyugalommal tölt el. Inkább finom és kellemes nappali illat, nem igazán érzéki vagy buja. Az úgynevezett virágos-vizes illatcsaládba tartozik, és többek között ibolya, jázmin, vízililiom, vadmenta, mandarin, amarillisz, őszibarack, cédrus, guineai bors és vanília jegyekből állították össze.

Ezt is szeretjük