8 isteni, villámgyors süti, ami fél órán beül a tányéron lehet: ha gyorsan ennél valami édességet
Ha gyorsan ennél valami finom édességet, ebben a válogatásban megtalálod a neked valót.
Bár a sütés alapesetben ráérős konyhai elfoglaltság, léteznek fél órán belül összedobható édességek is. A mikrós sütik vagy a leveles tésztából készülő rágcsálnivalók nagyon hamar az asztalon lehetnek: némelyiknek elég akár öt perc is, de a bonyolultabbak készen vannak az első mozdulattól számított 30 percen belül.
A süteményeket hagyományosan időigényes készítményeknek szoktuk tartani. Még egy kevert sütinek is kell legalább 20-30 perc, amíg a sütőben elkészül, nem is beszélve a sok-sok odafigyelést igénylő tortákról, kelt tésztákról. Van az a hangulat, amikor szívesen szánunk időt erre is, de azzal sincs semmi gond, ha néha gyorsan túl szeretnél lenni az egész folyamaton.
Sütik fél órán belül
Az alábbi válogatásba csupa olyan édességet gyűjtöttünk, amelyeket fél órán belül már fogyaszthatsz is, tehát nem igényelnek hosszadalmas sütési vagy hűtési időt. Több közülük egyszemélyes adagban is könnyen összeállítható, így tökéletes arra az esetre is, ha csak magadnak vagy a gyereknek készítenél valami finomat.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
10 perc alatt elkészíthető egészséges reggelik: olcsó alapanyagokból állnak
Az egészséges reggelikhez nem kell feltétlenül drága alapanyagokat beszerezni, a cikkben felsoroltak mind-mind olcsó alapanyagokból állnak.
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
- piskóta
- étcsokoládé
A 7 kedvenc sütink csokimázzal: a fényes bevonat egyszerűen ellenállhatatlan
- egytálétel
- tepsis krumpli