Füstölt kékkagyló mascarponekrémmel és sós keksszel

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Füstölt kékkagyló mascarponekrémmel és sós keksszel

Hozzávalók 4 személyre

  • 10 dkg füstölt kékkagyló (repce olajban)
  • 15 dkg mascarpone
  • 2 evőkanál tejföl
  • őrölt fehér bors
  • 1 db citrom
  • 1-2 evőkanál citromlé

sós keksz hozzávalói

  • 15 dkg búzaliszt
  • 5 dkg kukoricaliszt
  • 10 dkg vaj
  • 1-2 evőkanál tejföl
  • 1 mokkás kanál só
  • 2 evőkanál szezámmag
Recept idők

Elkészítés:

A kagylót tegyük bele egy szűrőbe, és hagyjuk hogy az olaj teljesen lecsepegjen.

A mascarponét tegyük bele egy tálba, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Keverés közben adjunk hozzá annyi tejfölt és citromlevet, hogy jó krémes legyen. Alaposan dolgozzuk össze.

A citromot vékonyan karikázzuk fel, majd vágjuk kisebb cikkekre.

A kétféle lisztet, a szezámmagot, és a sót keverjük össze, majd adjuk hozzá a hideg, felkockázott vajat. Ezután kezdjük el összemorzsolni, majd apránként adjuk hozzá a tejfölt, és gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze. (Apránként adjuk hozzá a tejfölt, nehogy túl lágy legyen a tészta.)

Enyhén lisztezett sütőpapíron nyújtsuk ki kb. fél centi vastagra, és vágjuk fel ízlés szerinti méretűre. (Én 3x3 cm-es kockákra vágtam fel.)
Ezután a sütőpapírral együtt emeljük át egy gáztepsire.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 15-20 perc alatt süssük szép világos színűre. (Légkeverésnél 160 fokon, 15 percig sütöttem.)
A sütőből kivéve helyezzük rácsra, és hűtsük ki egészen.

Tálaláskor a mascarponekrémet kanalazzuk rá a kekszre, majd helyezzünk rá egy füstölt kékkagylót, és egy cikk citromot, majd úgy kínáljuk.

Nyári recept

1
2

Életre szóló ízemlékek a PICK szalámival

Válaszd a PICK Téliszalámikat új ízemlékek szerzéséhez, és ajándék tízórais zsákot adunk mellé Kárpáti Tibor grafikájával!

Promóció

Ezt is szeretjük