lekváros bukta

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

lekváros bukta

Hozzávalók 4 személyre

  • 60 dkg liszt
  • csipet só
  • 3 evőkanál cukor
  • 2 tojás sárgája
  • 1 tojás
  • 3 dl tej
  • 6 dkg olvasztott Vénusz sütőmargarin
  • 2,5 dkg élesztő
  • sütés álló lekvár
  • 1 tojás a tetejére
Recept idők

Elkészítés:

Kevés cukros, langyos tejben elkeverem az élesztőt, hagyom kb. 10-15 percig, míg szépen megemelkedik.
A többi hozzávalóval lágy, hólyagos tésztát dagasztok, a vajat csak a végén adom hozzá. Kelesztőtálban hagyom duplájára kelni. Lisztezett felületre borítom, ujjnyi vastagra elnyújtom. Kb. 8 cm-s négyzetekre vágom, mindre teszek bőven lekvárt, egyesével feltekerem.
Egy zománcos tepsit (szerintem abban sül a legszebben) vajjal kikenek, ebbe sorakoztatom a tekercseket. Akkora tepsibe teszem, hogy az egymás mellé ültetett bukták teljesen kitöltsék. Egy ruhával letakarom, hagyom kb. 30 percig kelni, ezalatt ismét szépen megemelkedik. A megkelt buktákat tojással lekenem. 180 fokra előmelegített sütőben sütöm kb. 25 percig, míg szép piros színe lesz. A tepsiből egyben borítom ki, hagyom kicsit hűlni, csak ezután tépkedem szét a kalácsokat.

1
2

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ezt is szeretjük