Ha így hívnak fel, ne mondj semmit! Betörők lehetnek a vonal másik végén

Telefonon és kaputelefonon is próbálkoznak a trükkös tolvajok.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Több alkalommal is írtunk már arról, milyen módszerekkel próbálnak a trükkös tolvajok az áldozatok lakásába jutni, illetve kik azok, akiket nem szabad beengedni, érdemes azonban már akkor is résen lenni, ha gyanús hívást kapsz, legyen szó a vezetékes, a mobil- vagy épp a kaputelefonról.

A bűnözők utóbbiakat is előszeretettel használják fel a terep előzetes felmérésére vagy épp a házba való bejutásra, a különféle próbálkozások ráadásul igen széles skálán mozognak, kezdve attól, hogy postásként jelentkeznek be, egészen az olyan aljas módszerekig, mikor is idősek unokájának adják ki magukat.

Légy résen, ha megszólal a kaputelefon!

Lehetőleg ne engedj be senkit a házba, aki azzal csenget fel, hogy a szomszédokat keresi, de ők nem veszik fel a kaputelefont, valószínű ugyanis, hogy ha otthon lennének, megtennék.

A szolgáltatóknak, a különféle szakembereknek, illetve a postásnak gyakran külön kódja van a bejutáshoz, előbbiek érkezéséről pedig jellemzően tud valaki a házban, így nem kell találomra keresgélniük valakit, aki beengedi őket.

Ha valaki azzal keres, hogy csomagod érkezett, és nem tudtál róla, mielőtt lemész, zárd be az ajtót - létezik ugyanis olyan módszer, mely így juttatja be a trükkös tolvajt a lakásba -, bármilyen más gyanús esetben pedig - ha semmiképp sem szeretnéd megtagadni a segítségnyújtást -, ha lehet, szólj valamelyik szomszédodnak, és együtt járjatok utána az ügynek.

Itt keresik először a betörők: 7 hely a lakásban, ahová ne tedd az értékeidet

Nézegess képeket!

Elolvasom

Aljas telefonhívások

Az ember nem lepődik meg azon, ha különféle felmérésekkel és kérdéssorokkal keresik fel telefonon, lehetőleg azonban ne adj meg semmiféle információt, és kezdj el gyanakodni, ha olyan kérdésekkel találod szemben magad, melyek, bár burkoltan, de körülményeidre, családi állapotodra, lakásod biztonsági felszereltségére, a háztartásban élőkre vagy épp napirendedre vonatkoznak.

Idősebb rokonaid figyelmét pedig érdemes felhívnod egy különösen aljas, de terjedő módszerre, a rendőrség is beszámolt ugyanis arról, hogy idegenek magukat segítségre szoruló unokának vagy hozzátartozónak adják ki magukat a telefonban, azt állítva, pénzre van szükségük, de annak átvételére csak mást tudnak küldeni maguk helyett.

Ezt is szeretjük