5 hatalmas tévhit a hitelfelvételről

Sokan hiszik, hogy hitelhez csak az juthat, aki magas jövedelemmel és elegendő önerővel rendelkezik. Mindez azonban nem feltétlenül igaz.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A bankok jelentős mértékben szigorítottak a hiteligénylés feltételein az utóbbi időben. Hogy ki és milyen feltételekkel kaphat manapság hitelt, arról megoszlanak a vélemények, ráadásul számos tévhit is él ezzel kapcsolatban a köztudatban. Utánajártunk, mi is az igazság.

Jelentős jövedelem híján búcsút inthetsz a hitelnek

A kedvezőtlen gazdasági helyzet ellenére a bankok között ma is hatalmas a versengés. Mivel mindegyiknek az a célja, hogy minél több ügyfelet gyűjtsön, hajlandóak engedményeket tenni. Bár tény, hogy ma kevesebben juthatnak hitelhez, mint korábban, most sem ritka, hogy olyanoknak folyósítanak kölcsönt, akik nem rendelkeznek több százezer forintos havi jövedelemmel.

Alacsonyabb jövedelemmel is esélyed lehet tehát hitelhez jutni, azzal azonban számolnod kell, hogy ez esetben a felvehető hitelhez szükséges önerő mértéke magasabb lesz, mint egyébként. Ha nem rendelkezel a szükséges összeggel, pótingatlan bevonására is lehetőség van, amivel csökkenthető a szükséges önerő mértéke.

BAR-listásoknak nincs hitel

Tény, hogy nehezebb helyzetben vannak azok, akik a bankok feketelistáján, az úgynevezett KHR-rendszerben - korábbi nevén BAR-listán - szerepelnek, ám ez nem jelenti egyértelműen azt, hogy búcsút is inthetsz a kölcsönöknek.

A BAR-listára egyre többen kerülnek fel, a bankok közötti verseny viszont javít a helyzetükön, a feketelistások csoportja ugyanis új ügyfélkört jelent a pénzintézeteknek. Esély tehát van, bár hozzá kell tenni, hogy csak néhány bank foglalkozik ezekkel az ügyfelekkel, és ők sem minden esetben hiteleznek szívesen - BAR-listásként többnyire rövid lejáratú, kisebb összegű kölcsönökre számíthatsz.

A jelzálog a futamidő végéig terheli a pótingatlant

Általában lehetőség van arra, hogy pótingatlan bevonásával csökkentsd a hitel felvételéhez szükséges önerőt. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy az ügyfelek többsége mégsem meri kihasználni ezt a lehetőséget, attól félve, hogy a pótingatlan jelzálogterhelése a futamidő végéig megmarad. A tévhit eloszlatására fontos tisztázni néhány dolgot.

Először is: a célingatlan a fedezeti ráta alapján terhelhető jelzáloggal egy bizonyos hitelösszegig, például a forgalmi értékének a 60%-áig. Ha nem tudod a maradék 40%-ot önerőből finanszírozni, akkor pótingatlanra van szükség, mely fedezni tudja a vételár és a hitel mértékének különbözetéből keletkezett rés egy részét. Amikor azonban már visszafizettél annyit a hitelből, hogy a tartozásod megegyezik a fedezeti rátából levezetett hitelösszeggel, a pótingatlanra nem lesz többé szükség, így felszabadíthatóvá válik a jelzálog alól.

Lakásvásárlás után az előző tulajdonos hitelét fizeted

A köznyelvben igen gyakran használt hitelátvállalás fogalma valóban létezik a banki gyakorlatban, de korántsem olyan értelemben, ahogy az ügyfelek többsége használja. Amikor ugyanis egy olyan lakást akarsz megvásárolni, mely már jelzáloghitellel terhelt, akkor az eladó hitelét nem vállalhatod át, csupán kiválthatod. Maradhatsz ugyanannál a banknál, ahol az eladó felvette a hitelt, de számítanod kell arra, hogy új bírálatra és új konstrukcióra lesz szükség. Arra nincs lehetőség, hogy az eladó éppen folyamatban lévő, az ő adatainak és anyagi helyzetének figyelembevételével kialakított, kedvezményes kamatozású hitelét tovább fizesd. Minden egyes új ügyfelet új bírálatnak vetnek alá a bankok, és mindenki az éppen aktuális hirdetmény szerinti kondíciókra jogosult.

Csak a hivatalosan igazolható jövedelem számít

Igaz, hogy évekkel ezelőtt a hitelképesség megállapításához a bankok a bejelentett jövedelem mértékét tekintették mérvadónak. Mára a helyzet változott, hiszen - mint ahogy azt említettük - a cél a minél nagyobb ügyfélkör megszerzése, ennek érdekében pedig a bankok képesek a kompromisszumokra.

Ha tehát hivatalosan a jövedelmed nem haladja meg a minimálbér összegét, annak azonban három-, esetleg négyszeresét kapod kézhez, van esélyed hitelhez jutni.

Egyes bankok ugyanis az úgynevezett vélelmezett jövedelmet is figyelembe veszik, melynek megállapításához munkáltatói igazolásra, a befizetett számlák - gázszámla, villanyszámla - nyugtáira, folyószámla-kivonatokra, valamint olyan dokumentumokra van szükség, melyek alapján a bank hitelképesnek tud minősíteni.

Ezt is szeretjük