Autója nincs, jelzáloghitele viszont van: Orbán Viktor vagyonnyilatkozata

Ismét vagyonnyilatkozatot kellett leadniuk a politikusoknak.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A politikusok 2014. január végéig leadott vagyonnyilatkozata egyszer már felkavarta idén a közvéleményt, kiderült például, hogy vannak, akik tíznél is több ingatlant, sőt, akár 22-t vagy éppen 33-at is a magukénak tudhatnak.

 Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond az Országgyűlés plenáris ülésén a Parlamentben, ahol esküt tesznek az új kormány miniszterei 2014. június 6-án

Az országgyűlési törvény azonban nemcsak azt mondja ki, hogy a képviselőknek minden év január 31-ig nyilatkozniuk kell vagyoni helyzetükről, de azt is, hogy ezt a megbízatásukat, vagyis az alakuló ülést követő harminc napon belül is meg kell tenniük.

Az Országgyűlés május 6-án alakult meg, így a 30 napos határidő csütörtökön, vagyis június 5-én járt le. Orbán Viktor honlapján például már rögtön ezt követően közzé is tették a kormányfő és Fidesz-elnök vagyonnyilatkozatát.

Társasházi lakás és felcsúti ingatlanok

Orbán Viktornak ugyanannyi ingatlana van, bankban lévő pénze viszont kevesebb lett, mint tavaly év végén volt. A nyilatkozat szerint a kormányfő továbbra is felerészben tulajdonosa egy 2002-ben vásárolt budapesti, XII. kerületi társasházi lakásnak, ezen túlmenően pedig bevallásában feltüntette 2006-ban vásárolt felcsúti, összesen 5035 négyzetméternyi, közös tulajdonban lévő, belterületi földjeit is.

Ezeket egyébként 50 évre ingyenesen átengedte a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványnak. Orbán Viktor előbbieken túlmenően nyilatkozott tavaly vásárolt, szintén felcsúti házáról is.

Még mindig ez a világ legdrágább háza: egy család lakja, pedig egy város elférne benne

Nézegess képeket!

Elolvasom

Jelzáloghitele is van a kormányfőnek

Autója továbbra sincs a kormányfőnek, és a feleségével, Lévai Anikóval közös számlán lévő pénz is csökkent legutóbbi, január 31-én közzétett - a 2013. december 31-i vagyoni helyzetet tükröző - nyilatkozata óta. Míg akkor 1 millió 354 ezer forintot szerepeltetett, a most nyilvánosságra hozott bevallásban már csak 781 ezret. Jelzáloghitele is van a kormányfőnek, 2002-ben feleségével közösen vett fel 20 millió forintot, ennek még fennálló része 9 millió forint.

Megdöbbentő luxus a világ más részein:

Orbán Viktor jövedelmei között tünteti fel a Miniszterelnökségtől kapott, törvény szerinti javadalmazását és képviselői fizetését. A Fidesz-elnöki fizetését határozatlan ideig felfüggesztette.

Fotók: MTI/Kovács Tamás; mobilon megjelenő kép - hu.wikipedia.org, Off2riorob.

Ezt is szeretjük