Tilos a mikróba tenni: 5 dolog, amiről nem is hinnéd!

Nemcsak a fémet és a vékony műanyagot nem szabad a mikróba tenni.

Dia

	A cikk szerint az anyatejet egyáltalán nem szabadna a mikrohullámú sütőben melegíteni, amivel kapcsolatban meg is említ egy érdekes eredményeket felmutató tesztet. Utóbbi során lefagyasztott anyatejmintákat vizsgáltak a melegítés után, és kiderült, hogy a mikróba tett tejben sokkal inkább elszaporodtak az E-coli baktériumok, mint akkor, ha hagyományos módon melegítették őket. Mindemellett a mikrohullám az anyatejben található jótékony anyagoknak sem tesz jót.

	A brokkoli a leggyakrabban melegített zöldségek közé tartozik, annak ellenére is, hogy bármilyen formában hőkezelik, a benne található értékes tápanyagok károsodnak. A mikrohullámú sütőben való melegítés azonban különösen kockázatos, ennek során a brokkoliban található antioxidánsok akár 97%-a is elveszhet.

	Érdemes a fagyasztott gyümölcsöket a fagyasztóból a hűtőbe áttéve vagy szobahőmérsékleten kiolvasztani, a cikk például japán kutatásokra hivatkozva említi meg, hogy a mikrohullámú melegítés során karcinogén anyagok képződhetnek bennük.

	Ugyanez igaz lehet a műanyag edényekre is, amelyekről ezek a karcinogén anyagok az ételekbe is bekerülhetnek. Bár vannak olyan műanyag dobozok, amelyeken jelzik, hogy alkalmasak a mikrohullámú sütőben való melegítésre, jobb, ha a biztonság kedvéért óvakodsz bármiféle típustól.

	Sokan a mikrosütőben olvasztják ki a húst is, a cikk szerint azonban ez kockázatos lehet, bizonyos hőmérsékleten ugyanis a baktériumok elkezdenek gyorsan szaporodni a húson, amit megkönnyít az is, hogy a hús nem egyenletesen olvad ki, míg egyes részei még fagyottak, mások már akár átsültek is lehetnek. Ha a húst a kiolvasztás után nem sütöd meg rögtön, inkább a hűtőbe áttéve olvaszd ki. Mindemellett japán kutatások szerint, ha a hús hat percnél tovább van a mikróban, B12-vitamin-tartalmának is jelentős részét veszítheti el.

Ezt is szeretjük
Fotó: