Azt is megszabhatják, mennyit költs ételre

Ezzel jár a magáncsőd bevezetése

A magáncsőd előnyökkel, de durva hátrányokkal is jár.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A kormány hosszú ideje próbál intézkedéseket tenni annak érdekében, hogy megóvja azokat, akiknek eladósodása már a megélhetést, sőt, lakhatásukat is fenyegeti, mivel házuk jelzálogfedezetként szolgált a hitelfelvételnél.

A végtörlesztés, az árfolyamgát és a Nemzeti Eszközkezelő sokak számára megkönnyítette a mindennapokat, a hírek szerint azonban még idén tavasszal elfogadhatja a parlament a magáncsődről szóló jogszabályt is. A több országban is működő magáncsőd intézménye sokak számára az egyetlen megoldást jelentheti - például, ha már elárverezték a lakást, a maradék fizetésből pedig vonják a fennmaradt adósság törlesztőrészleteit -, azonban aggályok is felmerülhetnek vele kapcsolatban.

A lakosság támogatja a magáncsőd intézményét

A Századvég Alapítvány közvélemény-kutatása szerint a megkérdezettek döntő többsége, 63,2%-a egyetért a magáncsőd intézményének bevezetésével. A Századvég MTI-hez is eljuttatott felmérését 2013. január 22. és 27. között végezte el telefonos kérdőíves közvélemény-kutatás formájában, melynek során 813 véletlenszerűen kiválasztott felnőttkorú személyt kérdeztek meg.

A közvélemény-kutatás során minden ötödik megkérdezett úgy nyilatkozott, hogy saját magának vagy a vele egy háztartásban élőknek van olyan 200 ezer forintnál nagyobb tartozása, melyet egyáltalán nem vagy csak késedelmesen tudnak fizetni.

Az összegzés kiemeli, hogy a fizetési nehézségekkel küzdő emberek és családok helyzetének rendezéséhez újabb eszköz lehet a több európai országban már ismert magáncsőd intézménye, melynek bevezetését - a közvélemény-kutatások tanúsága szerint - a lakosság is támogatja.

A Századvég szakértői szerint - ahogy azt már több politikai szereplő is felvetette - az Európa több országában - például Franciaország, Németország, Lettország - létező és jól működő magáncsődvédelem intézménye lehetne az, mely hosszú távon segítséget nyújthatna azoknak, akik valamilyen oknál fogva átmenetileg nem képesek adósságaikat fizetni, ugyanakkor hajlandóak meghatározott kötelezettségeket vállalni az adósság átütemezéséért cserébe.

7 bevált módszer a kiadások csökkentésére

Nézegess képeket!

Elolvasom

Elengedhetik az adósság egy részét

A magáncsőd intézményének alapja, hogy az adósság egy részét az érintettnek a meglévő vagyonából kell törlesztenie, a fennmaradó részt pedig átütemezve, előre meghatározott ideig a jövedelméből olyan részletekben kell fizetnie, ami nem veszélyezteti a megélhetését. A csődvédelem részeként továbbá azoknak a kérelmezőknek, akik megtartják azokat a feltételeket, melyeket velük szemben támasztottak, és rendesen fizetik a tartozásaikat, az adósság egy része elengedhető.

A lakhatási támogatás is segíthet

Ha nem tudod fizetni a számlákat vagy a törlesztőrészletet, az önkormányzattól is kérhetsz támogatást. Nézd meg a videót!

Komoly korlát lehet a vagyonfelügyelő

A magáncsődvédelemben részesülők számára a legnagyobb korlát egy csődgondok vagy vagyonfelügyelő kirendelése lehetne, aki egyfelől szigorúan felügyelné a kérelmező pénzügyeit, másfelől tanácsokat is nyújtana ahhoz, hogy az érintett rendezni tudja pénzügyi problémáit.

A felügyelet azonban komoly korlátok közé szoríthatja az adósok kiadásait, a Napi Gazdaság információi szerint például a vagyonfelügyelő limitálhatja az egy hónapban élelmiszerre fordítható keretet, előírhatja, hogy az adós milyen munkát lásson el, milyen tanfolyamra iratkozzon be, illetve, hogy mely vagyontárgyait értékesítse.

Te mit szólsz mindehhez?

Ezt is szeretjük