Vigyázat! Így okozhat fulladást a páraelszívó és a szárítógépes mosógép!

Erre figyelj!

Nem hinnéd, mekkora veszélyt jelentenek.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Sajnos a tragédiákról, illetve csaknem azzal járó esetekről szóló, idén télen is egyre csak szaporodó hírek még mindig azt jelzik, hogy nem lehet elégszer felhívni a figyelmet a fűtésszezon egyik legnagyobb veszélyforrására, a szén-monoxid jelenlétére, illetve az általa okozott mérgezésekre.

A tökéletlen égés során keletkező, színtelen, szagtalan, alattomos gáz veszélyes mennyiségű feldúsulása a lakásban több okra is visszavezethető, legyen szó a berendezések karbantartásának, tisztításának hiányáról vagy éppen a kéményseprés elmaradásáról, de komoly kockázatot jelent a nyílt lánggal égő fűtőberendezés nem megfelelő műszaki kialakítása, valamint az, ha levegő-utánpótlása nem biztosított. Utóbbival kapcsolatban pedig érdemes odafigyelni a különféle háztartási készülékekre is.

Ezek a készülékek jelentenek veszélyt

Nem véletlen, hogy a mérgezéses esetek jelentős része a fürdőszobában következik be, ezek légtere ugyanis általában kicsi, a vízmelegítő és a kazán pedig elhasználja a helyiség levegőjét.

Ezért is fontos a megfelelő szellőztetés, amit a lakás egésze tekintetében is érdemes nagyon komolyan venni, különösen, ha nyílt égésterű kazánnal rendelkezel, emellett pedig konyhai páraelszívót, bármilyen szagelszívót, központi porszívót, mobilklímát vagy éppen szárítós mosógépet is használsz, ilyenkor ugyanis, mivel nem jut megfelelő mennyiségű levegő a fürdőszobai gázkészülékhez, visszaáramlik az égéstermék, ami a szén-monoxid-szint emelkedésével járhat.

Szén-monoxid-mérgezés: képeken az okok és a tünetek

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ugyanígy veszélyes lehet a különböző tüzelőanyaggal üzemeltetett kéményes, nyílt égésterű tüzelőberendezések lakáson belüli együttes üzemeltetése is, illetve fokozza a kockázatot, ha a lakás minimális légáteresztő képességű nyílászárókkal van felszerelve. A Katasztrófavédelem szerint jobb, ha nyílt égésterű kazán esetében például egyáltalán nem is használsz páraelszívót és hasonló eszközöket: ha kíváncsi vagy további tanácsaikra is, kattints ide!

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ezt is szeretjük