Ezt tedd az ajtódra betörők ellen: 5 dolog, ami elriaszthatja őket

Ha meglátják a következőket, talán kisebb lesz a betörések valószínűsége.

Dia

                        	A rendőrség honlapja, a Police.hu szerint érdemes kiragasztani az ajtókra, kapukra a szemfüles szomszédok matricát, ez ugyanis azt jelzi a potenciális betörők felé, hogy mindig van a környéken olyan, aki figyel, így a bűncselekmény elkövetése a lebukás komoly kockázatával fenyeget.

Fotó: Police.hu

Dia

                        	Hasonló szerepet tölthet be a képen is látható, szomszédvigyázó szolgálatra figyelmeztető tábla, mely arra hívja fel a figyelmet, hogy az adott településen vagy éppen környéken kiemelt figyelmet szentelnek a közösségi bűnmegelőzésnek. A táblát a település kiemelt pontjain, de az egyes házaknál is ki lehet függeszteni. Hasonló funkciója lehet továbbá a különféle vagyonvédelmi járőrszolgálatok rendszeres megjelenésére figyelmeztető tábláknak is.

                        	A kamerára, illetve kamerás megfigyelésre figyelmeztető táblának, csakúgy, mint annak, ha a riasztót jelzi, komoly elrettentő hatása lehet, vigyázz azonban, hogy az ne tartalmazzon semmiféle információt a berendezések típusára, márkájára vonatkozóan, a profibb bűnelkövetőknek ugyanis ez támpontot adhat azok kiiktatásához.

	A házőrző kutyára figyelmeztető tábla elrettentő hatását magyarázni sem kell.

	Mindemellett számos más, kreatív módon is jelezni lehet a betörők felé, hogy nemkívánatos személyek a környéken, az olyan, komoly ellenfélnek számító agresszor jelenlétét sejtető megjegyzésekről kezdve, mint a Ne a kutyától félj!, egészen az olyan próbálkozásokig, mint a Ne gyere be, nem tudsz mit ellopni.

Ezt is szeretjük
Szerző: Árbócz Lilla
Fotó: