Tündérházakban élnek a lakók: nézd meg képeken az erdei otthont!
Varázslatos, amit az erdőben felépített a férfi.
Peter Bahouth építésznek sikerült megvalósítania mindazt, amire sok gyerek és nem kevés felnőtt is vágyik, a természettel összhangban, az egyik legbékésebb és legszebb helyen, egy erdőben épített magának kis házat, mégpedig a fák lombjai közé.
Az egykor a Greenpeace-nél dolgozó, de jelenleg is környezetvédelmi aktivistának számító férfinak hat hónapig tartott, míg megtervezte az erdei csodát, a kivitelezés azonban már csak hat hetet vett igénybe. Az Atlantában található házikók létrehozásában természetszeretete, illetve gyerekkori faházikója inspirálta, mely szintén a lombok között foglalt helyet.
Mesevilág a fák között
A lombok közé épített házakat hidak kötik össze. Tulajdonképpen egyetlen otthonról van szó, melynek külön kuckóban kapott helyet a nappalija és a hálószobája, de más különleges tereket is magában foglal. Nézd meg a képeket!
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!