Duplázd meg a lakásod! - Egyetlen egyszerű trükkel

Kicsi, zsúfolt, sötét és kényelmetlen a lakásod? Eláruljuk, hogyan duplázhatod meg optikailag a méretét egyetlen trükkel.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A minták - a színekhez hasonlóan - többféle funkciót is betölthetnek: hangsúlyos elemként vagy háttérként szolgálhatnak, és optikailag megváltoztathatják a szoba arányait. A mintás tapéták lágyabbá teszik a szögleteket, elrejtik az előnytelen formákat és a fal egyenetlenségeit.

A minták kiválasztásakor vedd számba, hogy nagy felületeken alkalmazva javítanák-e vagy netán rontanák a meglévő vagy tervezett berendezés hatását.

Mivel képesek megváltoztatni a szoba hangulatát, a helyiség funkcióját is szem előtt kell tartanod. A nagy, feltűnő minták - a mély és telt színekhez hasonlóan - intenzívek és aktívak, míg a finom, apró minták a halvány és semleges színekhez hasonlóan kevésbé hívják fel magukra a figyelmet. Ismerd meg azokat, melyekkel nemcsak hangulatossá teheted az otthonod, de optikailag a méretét is befolyásolhatod!

Így használd a mintákat!

A lakberendezésben felhasznált minták mérete a szobát uraló hatalmas, ismétlődő motívumoktól egészen a messziről alig látható, apró mintákig terjed. Ne félj őket használni, de ne is téveszd szem elől a térre gyakorolt hatásukat!

Nagyméretű minták

A nagy, feltűnő minták általában kiemelik a formát. Akkor mutatnak a legjobban, ha nyitott, tágas terekben, nagy felületen alkalmazod őket, ahol a minta teljes egészében látható anélkül, hogy a különböző berendezési tárgyak eltakarnák az egyes részleteit.

A 15 legnagyobb lakberendezési hiba

Nézegess képeket!

Elolvasom

A sötét színekhez hasonlóan azonban a nagy minták is elsősorban a tágas szobákban mutatnak előnyösen, a kisméretű helyiségeket általában még kisebbnek láttatják. Kis területekre általában érdemes kisebb és finomabb mintákat választani. Ez a szabály vonatkozik mind a textíliákra, mind a falburkoló anyagokra. Ha kis helyiségben mégis nagyméretű mintát használnál, válassz tompább színekből álló, nem kontrasztos hátterűt.

Kisméretű minták

A kisebb minták jobban illenek a kis terekhez. Különösen hatásosak ferde felületeken, például a tetőtérben, ahol az apró virágminták nagyítják a teret. A kisméretű minták kiválasztásánál azonban vedd figyelembe, hogy másként mutatnak nagy felületen, ezért nem szabad egy apró mintadarab alapján dönteni.

Az egészen apró minták néha teljességgel elveszítik jellegüket, amikor az egész falfelületre alkalmazod őket, és különálló minták helyett textúraszerű benyomást keltenek. Mások távolabbról nézve egyszínűnek látszanak, ezért rendkívül egyszerű őket beleilleszteni a színösszeállításba. Mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy a kisméretű mintát egyetlen tónusként hagyja-e érvényesülni az egész szobában, vagy valódi egyszínű területekkel párosítja. Általában véve azonban az egyszínű és a mintás területek kiegyensúlyozott együttese esik jól a szemnek.

Így dobd fel a nappalit fillérekből!

Nézegess képeket!

Elolvasom

Tartózkodj attól a fajta egyensúlytól is, mely kizárólag kis minták alkalmazásából fakad: ötvözd inkább a kis mintákat nagyobb, lendületesebb mintákkal, hogy távlatosabb és változatosabb hatást érj el.

Elmosódott szélű, pasztellszínű csíkok

A csíkok jól mutatnak a falakon, padlókon, kárpitozott bútorokon és lakástextileken, de, ha azt szeretnéd, hogy tágítsák a teret, a terület méretével arányos szélességű csíkokat válassz.

A két ellentétes színből álló, szabályos csíkozás konzervatív megjelenésű, klasszikus hangulatot kelt, de összehúzhatja a teret. Ellenben az elmosódott szélű, pasztellszínekből álló csíkozás egészen más hatást kelt: felszabadultabb hangulatot áraszt, és levegősebbé teszi a helyiséget. Csíkokkal a terület optikai arányait is megváltoztathatod. A feltűnő, függőleges csíkok például növelik a szobák látszólagos magasságát, a vízszintes csíkok ezzel szemben a falakat hosszabbnak és alacsonyabbnak tüntetik fel, és a keskeny helyiségeket szélesebbnek láttatják.

Apró, szinte egybefolyó, kockás mintázat

A kockás mintázat állhat nagy, feltűnő vagy egészen apró kockákból, melyek távolról nézve összefolynak, illetve átlós, apácarácsra emlékeztető kockákból. Kisebb lakásokban a térérzet növelésére az utóbbiakat válaszd, a nagy kockák nagy terekben mutatnak csak jól. A legegyszerűbb kockás minta - akár kicsi a lakásod, akár nagy -, a fehér alapon valamilyen más színű kocka egykor a vidéki konyhák elengedhetetlen elemének számított, ezt bátran használhatod te is. Gyakran társítják virágmintákkal, jól mutat modern környezetben, például a konyha rozsdamentes acél szerelvényeivel párban vagy hasonló jellegű fürdőszobában.

Virágminták, de csak módjával

A virágminták színben és méretben igen változatosak lehetnek a sűrű virágzatú ágacskáktól az óriási virágfejekig, és illenek mind a hagyományos, mind a modern stílusú lakásokba. A hagyományos virágmintás textíliák az utóbbi időben újra nagy népszerűségre tettek szert. Az egyszerű kockás mintával párosítva falusias hangulatot árasztanak, míg a modern berendezési tárgyak és fémes felületek társaságában modernbe oltott klasszikus hatást érhetsz el velük.

A virágmintás tapétákkal azonban óvatosabban bánj: túl hangsúlyossá válhatnak. Kis lakásokban egy-egy falrészletet burkolj velük, illetve a falak alsó részét a középső díszlécig, esetleg egészen a képtartó lécek magasságáig. Az ismétlődő virágminták mozgalmassá teszik a felületet.

Cikkünk megírásában a Reader's Digest Lakásdekoráció mindenkinek című könyve segített.

Ezt is szeretjük