3 sunyi húzás, amit a bankok gyakran bevetnek: készülj fel, és ne hagyd magad!

Könnyen bedőlsz az ígéreteknek? Íme, a leggyakoribb banki trükkök.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A PSZÁF Fogyasztóvédelmi Igazgatóságához a legtöbb panasz a végtörlesztés miatt érkezett év elején: több mint nyolcezer ügyfél érezte úgy, hogy a bankok nem egészen tisztességes módon járnak el a devizahitelek végtörlesztése kapcsán, három pénzintézetet pedig végül szankcióval is sújtott a felügyelet, két banknál még bírságot is kiszabtak a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény megsértése miatt.

Panasz esetén a PSZÁF ugyan mindig kivizsgálja az ügyet, ám nem minden esetben érhető tetten a konkrét svindli: sokszor a valóság az apró betűs részek közé kerül, ami fölött nem nehéz átsiklani. Te átlátsz a hangzatos marketingszövegen? A Károsultak Önvédelmi Szövetsége összeszedte a lehúzásgyanús ravaszkodásokat. Íme, a három leggyakoribb.

Lakáshitel egy kéretlen nyűggel

Amikor kicsi önálló kerettel és korlátozott lehetőségekkel indul valaki lakáshitelnézőbe, arra törekszik, hogy minél kisebb teherrel járó kölcsönt tudjon megcsípni, és alapjáraton esze ágában sincs még egy befektetési termékre is pályázni a hitel mellé.

Igen ám, de a leleményes pénzügyi tanácsadó ügynök mindent bevet annak érdekében, hogy meggyőzze a majdani ügyfelet arról, hogy nagyon is jól járna, ha a jelzáloghitel mellett rábólintana például a befektetési egységhez kötött életbiztosításra is.

A pénzintézet így nagyobb biztonságban tudhatja magát, az üzletet megkötő ügynök pedig az összetett tranzakciónak köszönhetően kétszeresen is kaszálhat: magas jutalék üti a markát a lakáshitel és az életbiztosítás után egyaránt.

Azt viszont már nem reklámozza, hogy az ügyfélnek mekkora anyagi terhet jelent majd ez a kombináció, így csakis akkor érdemes ehhez hasonló unszolásnak eleget tenni, ha az ember külön-külön is felméri a két termék rizikóját.

Lehúzós pluszköltségek

Gyakran előfordul, hogy egy banki termék különösen kedvezőnek tűnik első pillantásra, azt is gondolhatod, hogy kifogtad a legszuperebb ajánlatot, majd utólag, ilyen-olyan jogcímen megjelennek a rejtett költségek, melyek aztán borítják az addigi elképzelést.

Erre figyelj, mielőtt új lakásba költözöl!

Nézegess képeket!

Elolvasom

Csakhogy ezek a pluszdíjak az esetek többségében csak utólag kerülnek a felszínre, nem kis meglepetést okozva: az online bankolásnál például az egyik banknál az ügyfelet biztosították arról, hogy semmiféle pluszköltséggel nem jár, ha az internetes bankolást választja, az online átutalások teljesen ingyenesek, ami részben igaz is volt - a meglepetés akkor következett, amikor az illető lemondta az állandó internetes átutalási megbízást. A lelépési díj összege ugyanis olyan borsos volt, hogy akár bírságnak is beillett volna.

A bankkölcsönök esetén a késedelmes törlesztés ára lehet sokkoló: nem csupán ketyegni kezd a normális kamatra rárakódó, 3-20%-os késedelmi kamat, de az is előfordul, hogy sokszoros áron kiszámlázzák az A4-es papír és a bélyeg költségét is. Így már az első írásbeli felszólítás 10 ezer forintba kerülhet, a második mondjuk 20 ezerbe, minden további levél pedig darabonként 40 ezer forintba.

Hitelkártya-ráfizetések

Elsőre talán nem is gyanús a hitelkártya-lehúzás, hiszen, ha valaki rendesen feltölti időben a kártyáját, nem kell pluszköltségekbe vernie magát, csupán az éves kártyadíjat kell kifizetnie.

Bár az sem éppen nyúlfarknyi összeg, hiszen a kezdeti időszak bevezető összege után gyorsan megugrik ez is, de még mindig kevésbé tűnik meglepőnek. A lehúzás veszélye itt inkább azokat az ügyfeleket fenyegeti, akik nem éppen precizitásukról vagy pontos törlesztési fegyelmükről híresek, vagy éppen tájékozatlanok, illetve kényszerhelyzetbe kerültek.

Ha ugyanis az ügyfél készpénzfelvételre használja ezt a hitelkártyát, vagy pontatlan a törlesztéssel, illetve, ha fogyasztásikölcsön-lehetőségként gondol rá, akkor óriásit bukhat a kamaton, komolyan ráfizethet. Ráadásul a bankok minden apró hibát drákói szigorral torolnak meg, így nem kérdés, hogy az utolsó bőrrétegig mindent lehúznak róla.

Érezted már magad átverve egy bank által?

Ezt is szeretjük