Miért lett menő a narancsbőr és a hónaljkutya? - Tényleg mindent meg kell mutatnunk?
Nem csak esztétikai kérdés.
Mindenki tudja, hogy hús-vér ember nem képes olyan lenni, mint a címlaplányok. Sőt, maguk a címlaplányok sem képesek, hiszen a róluk készült fotó számítógépes utómunkán megy keresztül, hogy a cici, a hasi és a popsi tökéletesen feszes legyen, és egy négyzetmilliméternyi hepehupa se maradjon a bőrön - igaz, egyes photoshopperek buzgalmukban el-eltüntetnek pár ujjat vagy egy fél végtagot is, de hát ahol fát vágnak, ott hullik a forgács.
Az XS-es méret azonban nem feltétlenül a képszerkesztésnek köszönhető, sokkal inkább alapkövetelmény, bizonyítván, hogy a történelem valóban ismétli önmagát: utoljára az aszketikus életmódot folytató középkori szentek esetében számított dicsőségnek a kóros soványság.
Nyilvánvalóan egyfajta végletességről van szó, amire - mivel a világ alapvetően az egyensúlyra törekszik - egy másik fajta végletesség lehet a válasz. Egyre több nő posztol magáról fotót a természetesség jegyében, a médiában mostanra elterjedt megfogalmazás szerint "bátran felvállalva" a hurkákat, a striákat, a narancsbőrt - és mind gyakrabban ott ugat a jó öreg hónaljkutya, nemcsak a hétköznapi lányok-asszonyok, hanem a vörös szőnyegen pompázó sztárok körében is. Mostanra lassan ahhoz kell bátorság, hogy valaki ne tárja az ilyen-olyan hendikeppel bíró intimebb területeit a nyilvánosság elé.
Ezek az elszánt posztolók bizonyára erőt adnak számos sorstársuknak, sok - egyébként éppúgy nem tökéletes - felhasználó viszont finoman szólva nem feltétlenül kíváncsi az ilyesféle felvételekre. Ám, mint mondani szokás, ízlésben nincs vita, aki pedig felmegy a netre, vegye tudomásul, hogy ott számára kevésbé vonzó tartalmakba is belefut.
Nincs is ezzel baj addig, amíg pusztán esztétikai kérdésről van szó. Ha mondjuk egy anyuka a szülés után rajta maradt, számottevő felesleggel érzi jól magát, lelke rajta - ám ennek a kommunikációja már egészségügyi szempontokat is felvet, az illető felelősségével egyetemben. Hiszen az végső soron egy olyan állapotot állít be pozitívnak, és propagál, aminek bizonyítottan súlyos testi és lelki következményei lehetnek. Nem beszélve arról, hogy esetleg ő maga is szeretné még felnevelni azt a gyereket, akiért olyan magától értetődő módon áldozta fel az alakját.