Pataky Attila és Tóth Gabi egy esküvőn okozott hatalmas meglepetést

Orbán Violetta rovatvezető írása

Jófejségből ötös sztárok.

A sztárok nagy meglepetéseket tudnak okozni - pozitív és negatív értelemben is. Előfordult, hogy egy színésznőre annyira megharagudtam, hogy az egyik kedvenc sorozatomat inkább eredeti nyelven, felirattal néztem, mert az illető hölgy szinkronhangként csak felidegesített volna - pedig korábban nagyon kedveltem a hangját.

A menedzsere kérésére készítettem vele egy telefonos interjút, de csak sokadszorra sikerült elérnem, mert a megbeszélt időpontokban rendre azt mondta, most nem alkalmas a hívásom, majd amikor végre tudtunk beszélni, flegmán válaszolgatott, alig tudtam belőle valamit kihúzni. A cikk tervezetét elküldtem napokkal az új darabjának a bemutatója előtt, mégis csak bő egy héttel később jelenhetett meg, mert nem ért rá átolvasni.

Máskor egy nehezen kezelhető embernek titulált híresség lepett meg azzal, hogy kedvesen, érdekesebbnél érdekesebb történeteket mesélt el egy film forgatásáról. Pár héttel ezelőtt pedig a magyar zenei élet különböző stílust képviselő, más-más korosztályú sztárjaitól esett le az állam.

Egy esküvőt követő lagzin éppen összegyűlt a násznép, amikor a vőlegény, vagyis már ifjú férj a falra felszerelt tévé elé ültette a menyasszonyt, az újdonsült feleséget, és a vendégsereget arra kérte, nézzenek meg együtt egy rövid videót.

Kiderült, hónapokkal ezelőtt elkezdte szervezni a meglepetést: zenekaroknak és énekeseknek, énekesnőknek írt a Facebookon, kereste meg a menedzserüket e-mailben, hogy meg nem szabott mozgókép formátumban küldjék el neki és a jövendőbelijének címzett jókívánságaikat, mert őket hallgatták egy buliban a megismerkedésükkor, lettek a közös kedvenceik, vagy rajongott értük egyikük már gyerekkora óta.

Szerette volna, ha a szerelme annyira meghatódik, hogy a könnye is kicsordul. Sikerült, hiszen végül Pataky Attila és az Edda, a Rebublic zenekar, Tóth Vera és Tóth Gabi vagy Kefir is sok boldogságot kívánt a két fiatalnak közös életükhöz. Ahogy Péter ígérte, a barátai lefilmezték szerelme, Gyöngyi és a násznép reakcióját, amit aztán feltöltött a YouTube-ra, hogy a zenészek is meghatódjanak.

Ezt is szeretjük