A könyvet már kézbe venni is jó

Mezei M. Katalin az olvasásról

Megfogni, megszagolni és persze elolvasni. Kincsvadászat a 85. Ünnepi Könyvhéten.

Az egyik legjobb dolog, ami történhetett velem, hogy annak idején megtanultam írni-olvasni. Ez persze természetesnek tűnik, de nem is olyan régen ez még nem mindenkinek adatott meg - kivált nem a nőknek.

A könyvek világa már egészen korán magába szippantott. Néhány sztenderd gyermek- és ifjúsági kiadvány elolvasása után a felnőtteknek szánt művek felé kezdtem kacsingatni - ennek megfelelően jóval korábban ismerkedtem meg sok mindennel, mint ahogy úgymond normális lett volna, és hogy mennyire nem értettem meg a tulajdonképpeni mondanivalójukat, arra csak a néhány - vagy több - évvel későbbi újraolvasásukkor jöttem rá.

A környezetemben lévő nagykorúak nem feltétlenül lelkesedtek ezért a hóbortomért, de az általam választott olvasmányokat inkább a tűrt, mint a tiltott kategóriába sorolták. Kivételt jelentett ez alól Benjamin Spock Csecsemőgondozás, gyermeknevelés című műve - a szerző meglehetősen liberális elveket vallott, én pedig egy-egy kérdéses helyzet kapcsán kikerestem a vonatkozó passzust, és hangosan felolvastam, hiszen a leírtak jellemzően nekem kedveztek. Ám ezzel csak azt értem el, hogy az eretnek könyv a szekrény tetejére került - ami azonban igencsak megkésett óvintézkedésnek bizonyult, hiszen addigra bőven megfertőződtem a vegyes megítélésű gyermekorvos tanaival.

Leginkább a szépirodalom vonzott, hazai és külföldi egyaránt - szinte bárminek tökéletesen át tudtam adni magam. Elhatároztam továbbá, hogy ha nagy leszek, Szabó Magda leszek, amiből persze nyilvánvaló okok miatt semmi nem lett.

Az olvasás szeretete viszont egész eddigi életem során elkísért, a könyvek nélkül pedig nemcsak, hogy bizonyára más ember lennék, de rengeteg erőt merítettem-merítek is belőlük a mindennapok során.

Manapság leginkább a kortárs irodalom érdekel, ennek kapcsán időnként sikerül eljutni felolvasásokra-könyvbemutatókra is. Még mindig el-elcsodálkozom azon, hogy az író vagy költő nem egy kőszobor, ami a főtéren áll, hanem igazi, élő ember - holott igazán volt alkalmam hozzászokni ehhez.

Az Ünnepi Könyvhét pedig évről évre a június fénypontját - jobb esetben egyik fénypontját - jelenti. Magával ragad a forgatag, és ha nem is vehetek meg mindent, amit szeretnék, már a könyvek illata-tapintása is örömöt jelent. Persze soha nem térek haza vásárfia nélkül, az idei biztos befutók pedig előreláthatóan a következők lesznek: Egressy Zoltán: Százezer eperfa, Szabó T. Anna: Kerített tér, Rakovszky Zsuzsa: Szilánkok, Bajtai András (aki kollégánk volt a Feminánál!): Kerekebb napok, Soma Mamagésa: Öngyógyító könyv. De ez szubjektív.

Ezt is szeretjük