A reménység embereit keresik: nem kell sok, hogy közéjük kerülj
A Hétköznapi Hősök programhoz nagyon egyszerű csatlakozni, és hidd el, megéri!
"Adjál akkor is, ha kevés van neked is, adjál akkor is, ha neked is szükséged lenne rá, adjál akkor is, ha neked nem adtak, adjál akkor is, ha a szavaknál többre van szükség - és közben észrevétlenül a reménység emberévé leszel."
Pál Ferenc gondolataival szerencsére egyre többen értenek egyet, mint ahogy gyarapszik azok száma is, akik felismerik, mekkora felelősség jár azzal, ha a világ kiváltságosabb töredékéhez tartoznak, amihez, bármilyen szomorú is, már az is elég, ha tudnak olvasni, napi egyszer van mit enniük, van vizük, és van fedél a fejük fölött, legyen az akármilyen.
A bolygó lakosságának 80%-a él szegénységben, egymilliárdan éheznek, míg a megtermelt élelmiszerek egyharmada az enyészeté lesz, és százan sincsenek azok, akik az emberiség vagyonának felével rendelkeznek. Bár Magyarországon az arányszámok másként alakulnak, és valamivel reménytelibb a helyzet, 2,54 millió olyan ember él hazánkban - ez a teljes társadalom körülbelül 26%-át jelenti -, akit érint a társadalmi kirekesztődés veszélye, valamint a szegénység kockázata.
Az ő védelmüket és támogatásukat - legalábbis elérhető töredékükét - tűzte ki célként az Oltalom Karitatív Egyesület, akik amellett, hogy 30 éve számtalan módon igyekeznek segíteni a családokon, a határokon innen és túl élő szegényeken, olyan modern eszközöket is alkalmaznak projektjeik megvalósítása érdekében, mint az egyre népszerűbbé váló közösségi finanszírozás.
Ennek keretében hozták létre a Hétköznapi Hősök programot is, melybe olyan mélyszegénységben élő családok kerülnek be, akiknek gyakran még az is komoly nehészséget okoz, hogy mindennap kerüljön étel az asztalra.
"Adrienn egyedül neveli gyermekeit, Nikit és Andit, aki Down-szindrómával él. Rákos beteg, ezért nem tud dolgozni, csak a rokkantnyugdíj a bevételük, illetve Andi után a dupla családi pótlék. Jó hír, hogy Andit felvették a Baltazár Színházba, ahol amellett, hogy nagyon jól érzi magát, 40 ezer forint fizetést fog kapni, amellyel kicsit enyhülnek a család gondjai. A programban elromlott hűtőszekrényük helyett szeretnének egy működőhöz jutni."
Csak egy a számtalan történet közül, melyről a program honlapja beszámol, illetve, mely bemutatkozás alatt azonnal lehet is segíteni, a Hétköznapi Hősök lényege ugyanis abban áll, hogy az adott család konkrét céljának megvalósításához lehet hozzájárulni, akár minimális összeggel is, a sok kicsiből pedig összeadódik annyi, amennyire szükség van.
Mindezt a rendszer jelzi is, azt, hogy mennyi gyűlt össze, éppúgy, mint azt, mekkora összeg szükséges még a megvalósuláshoz. Az egyesület a családokkal való személyes találkozó során kérdezi meg, minek örülnének a legjobban, amire aztán online érkeznek a felajánlások mindenki számára látható módon.
Adrienn számára villámgyorsan összegyűlt a célként kitűzött összeg, amivel szerencsére egyáltalán nincs egyedül, idén márciusban azonban újabb családok kerültek a rendszerbe, melyek tagjai kivétel nélkül mélyszegénységben élnek, és sokan közülük úgy nevelnek gyermeket, hogy közben súlyos betegséggel küzdenek. Nap mint nap tartják magukat reménytelennek tűnő helyzetükhöz, és bár a program az egyesület szerint sem változtatja meg egyik napról a másikra gyökeresen az életüket, segít, hogy egy kicsi levegőhöz jussanak.
A kép illusztráció.