Jesszus, egy nagy női feneket akartak normálisnak beállítani a tévében

Van, aki nem bír szembenézni a valósággal.

Nemrég néztem végig a Csajok - Girls - című sorozatot az HBO-n, aminek most indult a hatodik évada. Természetesen korábban is hallottam róla, Lena Dunham igazi ikon, és most jöttem rá, hogy nem véltelenül. A sorozatot, illetve karakterét Hannah Horvath-ot elnézve, elég furcsa volt a felismerés, hogy még sehol nem találkoztam azzal, hogy egy átlagos, kicsit túlsúlyos nő testét úgy mutassák be, hogy egyszerűen csak megmutatják.

Nem képezi vicc tárgyát, nincs róla túl sok szó, csak annyi, mint egyébként normálisan az életben. Ez elsőre nem hangzik valami nagy dolognak, de rájöttem, hogy Lena Dunham narancsbőrös combjai az elsők, amik így megjelentek a televízióban, legalábbis én nem láttam, de nem hiszem, hogy hosszan lehetne sorolni a hasonló megjelenéseket, ha voltak is.

A Csajok úgy mutatja be a női testet, amilyen, van a szereplők közt vékony, duci, telt. Lena Dunham nem zuhanyzik szexin, csak azért, hogy jól nézzen ki a kamera előtt, úgy zuhanyzik, mint mindenki más, futás közben izzad, piros a feje, ahogy például az enyém is.

Kis zöld bikini

Az egyik legnagyobb figyelmet az a rész kapta, amit a színésznő egy kis zöld bikiniben játszott végig a harmadik évadban. Fehéren, pufin, nem tökéletesen. Kiverte a biztosítékot, hiszen korábban ez nem volt megszokott, egy nagy női feneket mutattak be normálisnak.

Számos cikk, poszt, twitter-bejegyzés született arról, hogy ilyesmit nem kellene mutogatni a televízióban. Értelmes indokot természetesen nem tudtak felsorakoztatni a hőbörgők amellett, hogy miért is ne szabadna. Sokan kiborultak azon, hogy hogy jelenhet meg valaki narancsbőrösen, nagy fenékkel a képernyőn. Mintha ez valami különlegesség lenne, és nem nők milliói élnének így világszerte. Természetesen a tévé nem kell, hogy a nyers valóságról szóljon mindig, de ha megjelenhet benne gyilkosság, házasságtörés, családi problémák, akkor talán a női testen sem kellene kiborulni. És ennek nincs köze ahhoz, hogy valakinek tetszik-e a sorozat, vagy szimpatikusnak találja-e Hannah Horvath karakterét.

Valahol elég ferde a világ, ha egy ilyen egyszerű dolgot - átlagos, női test bikiniben - kiállásnak tekinthetünk. Márpedig az volt. És ez igencsak szomorú. A zöld bikini valószínűleg több erőt adott mindenféle önsegítő könyvnél, cikknél és mantránál azoknak, akiknek problémája van nőként a testével. És hát kinek nincs?

A Csajok hatodik évada indul, és biztosan az is tele lesz olyasmivel, ami egy átlagos fiatal nő életében felbukkanhat, Lena Dunham nem ígér szirupos befejezést, és biztos, hogy továbbra sem lesz hajlandó szégyellni magát a testéért.

Ezt is szeretjük