Farsang 30 évesen: jobb, mint gyerekként?

Nagyjából hét éve minden farsangon jelmezt húzok. És jobban élvezem, mint gyerekkoromban. Nem, nem vagyok öreg hozzá!

Öt évig voltam nyúl. Öt egymást követő évben. Háromtól hétéves koromig. Nem mondhatnám, hogy különösebben zavart ez az egyhangúság. Talán úgy éreztem, ha farsang, akkor elő kell húzni a füleket meg a fenékbojtot a szekrény mélyéről.

A többiek előtt se volt annyira ciki az örök nyuszi, mert csak két évet jártam a Kis utcaiba, kettőt meg a Landorhegyi oviba. Az összesen négy év. Az ötödikben pedig még utoljára el lehetett sütni a jelmezt a suliban is.

Hogy ilyen hosszú életű volt a maskara, az nagyrészt egyszerűségének, az alkatrészek könnyű cserélhetőségének volt köszönhető. Az egész nem állt másból, mint egy fehér pólóból, vastag, bordázott fehér harisnyanadrágból - amit évente kellett cserélni, ennek megfelelően átvarrni a bojtot a tavalyiról az aktuálisra -, és egy fehér sapkából, ügyesen ráeszkábált, drótból hajlított fülekkel - melyeken fehér nejlonharisnya anyaga feszült.

Jó, szóval anyu nem bonyolította túl ezt a jelmezkérdést, de nem hiszem, hogy problémáztam miatta, esetleg helyrehozhatatlan lelki törést okozott volna. Valahol azonban mégiscsak nyomot hagyott bennem a dolog, mert felnőtt életem során több farsangon húztam jelmezt, mint gyerekként. A füleket persze sohasem öltöttem újra magamra.

Voltam cowboy, tündér, kalóz, Kleopátra, viking, utcalány... És minden évben nagyon élveztem! Nemcsak a bulit, magát a készülődést is. Hiszen a farsangnak ez a része gyerekként jórészt a szülőkön múlik. Mióta viszont felnőttem, végre magam álmodom meg a jelmezemet, és csak rajtam áll, hogy sikerül-e megvalósítani.

A 2015-ös énemet még nem gondoltam ki, pedig tény, hogy már nagyon szorít az idő. Lassan meg kellene terveznem, milyen és mennyi anyag kell a jelmezhez, meg tudom-e varrni, vagy inkább találjak ki valami egyszerű - pizsamanadrágból, körömlakkból és kenderkócból megvalósítható - dolgot.

Az is nagy kérdés ilyenkor, hogy a kiegészítők beszerzése mennyire könnyű feladat. A cipő a kedvencem: azt valahogy mindig el kell ügyesen rejteni, mert sosem passzol igazán a jelmezhez. Vajon most is heteken át róhatom a téli utcákat az apró, de annál nagyobb jelentőséggel bíró alkatrészek után, esetleg ráadásként egy vagyonba kerülnek?

A lelkes készülődés során minden évben meglepődöm, hogy parókát, tündérszárnyakat, vikingsisakot venni nem annyira olcsó mulatság, hogy extra miniszoknyára be lehet ugyan ruházni azzal a felkiáltással, hogy tudom én azt hordani hétköznap is, de hát nyilvánvaló, hogy nem fogom.

Lehet, hogy idén előkerítem a nyuszifüleket? Több mint 20 éve nem láttam őket…

Ezt is szeretjük