3 elterjedt karácsonyi tévhit

Te is rosszul tudod őket?

A köztudatban jó néhány karácsonyi tévhit él. A legnagyobb tévedéseket gyűjtöttük össze.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A nagy ünnepek kapcsán gyakran belebotlik az ember olyan elterjedt tévhitekbe, amelyeknek valójában semmilyen alapja is.

A karácsonyi időszaknak is megvannak a maga tévhitei, amelyeket most összegyűjtöttünk. Te ismered őket?

Jézus december 25-én született

December 25-én ünnepeljük Jézus születésének napját, de valójában a Megváltó nem ekkor látta meg a napvilágot. December 25. az ókorban Mithrász római császár születésnapja volt, akit Legyőzhetetlen Napistennek is neveztek, talán ezért határozott úgy I. Szent Gyula pápa 350-ben, hogy ezen a napon kell megünnepelni a Megváltó érkezését.

Ebben az esetben azonban felmerül a kérdés, hogy akkor pontosan mikor is született Jézus? Erre vonatkozó hiteles adat a mai napig nincsen, még az sem egészen biztos, hogy a téli hónapokban jött világra. Lukács evangéliumában ugyanis az áll, hogy a pásztorok a mezőn tartózkodtak, ami egyértelműen egy nyári, de legalábbis melegebb hónapra utal, hiszen télen az állatokat tető alatt, istállóban tartották.

Sőt, egyes tudósok úgy vélik, hogy a betlehemi csillag nem más volt, mint a Halley-üstökös, ami tovább erősíti a feltételezést, hogy Lukács írása helytálló, és egy nyári hónapban adott életet Mária a fiának.

A karácsony 13 legfontosabb szimbóluma

Nézegess képeket!

Elolvasom

A napkeleti bölcsek hárman voltak

Gáspár, Menyhért, Boldizsár - a három király, mondják, ám egyértelmű bizonyíték arra vonatkozólag, hogy a napkeleti bölcsek hárman lettek volna, nincsen. A Biblia vonatkozó része kizárólag annyit ír, hogy amikor Jézus megszületett, bölcsek mentek napkeletről Jeruzsálembe, és kérdezősködtek, hogy hol látható a zsidók újszülött királya. Máté evangéliuma nem tér ki a személyek számára, csak arra, hogy egy csillagot követtek, ami elvezette őket.

Egyes tudósok szerint a hármas szám mitikus volta miatt emlegetjük a napkeleti bölcseket három királyokként, mások szerint azért alakult ki a köztudatban a hármas csoport, mert az ajándékok számából - aranyat, tömjént és mirhát vittek - három személy érkezésére lehet következtetni.

Gasztro ajándékok ínyenceknek

Lepd meg karácsonykor szeretteidet saját készítésű finomságokkal! Íme, három finom gasztro ajándék!

A karácsony a keresztények legnagyobb ünnepe

Szintén gyakori tévhit, hogy a karácsony a keresztények legfontosabb ünnepe. Valószínűleg a szentmisék, illetve a szeretet és a családi összetartozás miatt feltételezik többen, hogy a karácsony teológiai szempontból a legmeghatározóbb ünnepnap, de valójában Jézus feltámadása, azaz a húsvéti időszak fontosabb a hitvilág életében.

Karácsonykor Jézus Krisztus születését ünnepeljük - még akkor is, ha a fent említett tények szerint ez valójában nem december 25-re esik -, húsvétkor pedig a feltámadást és a világ megváltását.

Ezt is szeretjük