Káprázatos, gyümölcsből készült karácsonyi díszek

A legszebb díszeket nem szikrázó arany borításuk, hanem természetességük teszi igazán különlegessé.

Dia

                        	Habár karácsonykor ritkaságszámba mennek a bogyós gyümölcsök, egy üvegvázával és egy maréknyi bogyóval látványos dekorációt készíthetsz.

                        	Az egymás mögé felszúrt gyümölcsök legalább annyira feldobják a szobát, mint a dohányzóasztal közepén álló, naranccsal teli üveg kínálótál.

	A narancs sárga színe, valamint a barna kiegészítők és a piros gyertya remekül harmonizálnak egymással.

                        	A szárított narancshéjakat nagyon egyszerűen el lehet készíteni. Túl azon, hogy szépen mutatnak, mesésen illatoznak.

                        	Nem muszáj a gyümölcsöstálra szorítkoznod, ha ilyen dekorációt készítesz. Egy almakoszorú vagy egy szegfűszeggel díszített narancs meglepő, de mutatós.

                        	A gránátalma igazán akkor szép, ha rubinvörös magjai is látszanak, de mesés dekort készíthetsz belőle, mindössze egy alátétre és némi díszre lesz szükséged.

                        	Öntsd ki a narancshéjat viasszal, így két legyet ütsz egy csapásra: lesz egy mesés mécsesed, ami ráadásul pompás illatfelhőbe burkolja otthonod.

	A gyümölcsöket a kopogtató, illetve a koszorú elkészítésénél is felhasználhatod, csak vigyázz, nehogy a súlyuk problémát jelentsen.

                        	A kis fonott kosárba helyezett mindenféle földi jó ugyan nem a Mikulás személyes ajándéka, de legalább annyira elbűvölő.

Ezt is szeretjük
Szerző: Debreceni Andi
Fotó: