Advent első vasárnapja: 2012-ben mikorra esik?

Az első gyertya meggyújtásának szertartása idén kissé kitolódik. Nézd meg, mikorra esik advent első vasárnapja!

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Advent első vasárnapja egyfajta vízválasztó, hiszen december kezdetével minden a készülődésről, vásárlásról, sütés-főzésről szól, ellentétben az év maradék 11 hónapjával.

Az első gyertya meggyújtásával egy új időszámítás kezdődik, de vajon tudod, hogy idén mikorra fog esni 2012-ben advent első vasárnapja?

Advent első vasárnapja 2012-ben

Adventet a kereszténység egyik legnagyobb ünnepeként tartjuk számon, tulajdonképpen ez a Megváltó eljöveteléig való várakozás időszaka. Az ünnep minden évben a karácsonyi forgatag megnyitását jelenti, számítását pedig karácsony első napjától kezdjük: vagyis a december 25. előtti negyedik vasárnap advent első vasárnapja. Az ünnepkör egészen vízkeresztig tart, ami január 6-án van, hivatalosan a karácsonyfát is ekkor kell lebontani.

Advent mozgó ünnep abból a szempontból, hogy az első vasárnap november 27. és december 3. között bármelyik napra eshet, például 2010-ben november 28-án kellett az első kanócot meggyújtani az adventi koszorún, 2011-ben pedig november 27-én. Az idei évben azonban egy kicsit kitolódik az időpont, december 2-án kell életre kelteni a lángot.

Lélegzetelállító adventi koszorúk

Nézegess képeket!

Elolvasom

A koszorú

Az ünnep története a 4. századig nyúlik vissza, ekkor határozta meg VII. Gergely pápa az adventi vasárnapok számát, de maga a gyertyagyújtás sokkal később, csak a 19. században vált szokássá. Az eredeti adventi koszorú 24 gyertyából állt, és olyan nagy volt, hogy egy átlagos otthonba - például egy panelbe - valószínűleg be sem férne.

A koszorú az ünnep szimbóluma, keresztény körökben sima fenyőgallyal és négy gyertyával - három lilával és egy rózsaszínnel - díszítik fel, ugyanis ezek jelképezik magát Jézust. Persze manapság kevesen tartják be a formai követelményeket, általában csak a fantázia szabhat határt annak, hogy ki milyen kreatív összeállítással készül. Ha neked még nincs ötleted, akkor nézz körül varázslatosan szép kompozícióink között!

Magad készíted az adventi koszorút, vagy vásárolod?

Ezt is szeretjük