Mi mindenre képes egy férfi a szerelemért?

Megindító fotókon a Tütü projekt

Gondoltad volna, hogy így is segíthet egy férj a feleségének?

Bob Carey fotográfus többet szeretett volna tenni mellrákkal küzdő feleségéért annál, hogy mellette áll, és támaszt nyújt neki minden lehetséges módon. Ezért egy olyan művészeti projektet indított el, amellyel kellő figyelmet és külső segítséget tud szerezni a betegségben szenvedő nők anyagi megsegítésére létrehozott Carey Alapítványnak.

A rózsaszín adott volt számára, mint a betegség ellen és annak kialakulásának megelőzéséért folytatott küzdelem szimbóluma, és azt is tudta, hogy a világ minden pontján fel akarja hívni a figyelmet erre a harcra, így a legkülönfélébb helyszíneket akarta bevonni projektjébe.

Végül, hogy egy kis vidámságot csempésszen mindebbe, úgy döntött, a balerináktól kölcsönöz egy rózsaszín ruhadarabot, és abban készít saját magáról képeket különböző, szokványosnak semmiképpen sem nevezhető helyzetekben. Ez lett a Tutu Project, azaz a Tütü Projekt, melynek fotóiból most megnézhetsz néhányat.

Legendás sztárszerelmek, amiket ma is emlegetnek

A sztárvilágban is vannak, akik egy életen át kitartanak egymás mellett. Kattintsd végig az alábbi galériát, és nézd meg őket!

60 éve kitart felesége mellett a színész

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük