Hogyan lehet rövid idő alatt túllépni a szakításon? Egyszerűbb a válasz, mint hinnéd

A szakértőt kérdeztük, és hasznos tanácsokat kaptunk válaszként.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Akár még profitálhatsz is abból, hogy szétmentél a pároddal. Feltéve, hogy ez a befejezés egy olyan történetre tesz pontot, amelynek ennyi volt a kifutása. Azaz nem a számodra valóban megfelelő társat búcsúztatod el, hanem az életed egyik epizodistáját.

Ne becsüld le azonban azt, amit vele megéltél, mert lehet, hogy az egyik legfontosabb tapasztalásodat köszönheted majd neki.

Ideje leltározni

Az első látásra kudarcnak tűnő elválást érdemes megszemlélned egy másik szempontból. Hol is tartottál az életedben akkor, amikor megismerted őt, és merre indulsz most? Rá fogsz jönni, hogy időközben is haladtál előre, most pedig sokkal célorientáltabb vagy, jobban tudod, hogy számodra mi a fontos, és mi nem számít már annyira.

Őszintébben fogalmazod meg például a vágyaidat. Igen, néha az az első lépés ehhez, hogy felismered, mire nincs szükséged. Ha tehát képes vagy azt számba venni, mit nyertél a szakítással, illetve sikerül pontosabb válasz adnod arra a kérdésre: "ki és milyen vagyok én?", máris jobban érzed majd magad.

15 tipp, amivel elcsábíthatod a pasit

Nézegess képeket!

Elolvasom

Keresd a biztos pontokat!

Bízd magad a barátaidra, szívesen meghallgatnak, vigasztalnak. Sőt, talán meg fogsz lepődni, hogy ők már jóval korábban sejtették a történet végét, csak hallgattak róla, hiszen látták, neked mennyire fontos volt az a kapcsolat. Most jól fog esni az őszinteségük, amit lélekerősítő visszaigazolásnak is használhatsz. Ugyanígy gyógyíthatod lelki sebeidet egy családi programmal, de feltöltődhetsz a munkában is. Minden apró siker önbizalmat ad. Ilyenkor pedig erre van a legnagyobb szükséged.

Legyél egy kicsit szabad!

Most jött el a változtatások időszaka. Hirtelen túl sok időd van magadra? Rendezd át a lakásodat, vágj bele a régóta halogatott sportolásba, nyelvtanulásba. Utazz, bulizz, élj meg minden lehetőséget, pillanatot. Az ilyen programok elfoglalnak, lekötik az energiádat, így kevés alkalmad lesz az önsajnálatra. Ráadásul rengeteg olyan új embert ismerhetsz meg, akik kíváncsiak, nyitottak rád.

El fogod hinni nekik, hogy bár valami lezárult, semmi nem ért véget. Megélheted velük, hogy ami valóban fontos, még csak most kezdődik el.

Ha mégis baj van

Amennyiben az előbbi kapaszkodók közül egyik után sem nyújtod a kezed, mert úgy érzed, semmihez nincs erőd, semmihez nincs kedved, gyanakodj a következőkre. Az elhagyatottság aktivált a lelkedben egy olyan, például gyerekkori érzéscsomagot, amely visszaránt az akkori félelembe, bizonytalanságba. Vagy: egy korábbi veszteség - például valakinek, aki közel állt hozzád, a halála -, amit nem dolgoztál fel, most kezd felszínre jönni. Sőt, még az is lehet, hogy ez a szakítás csak átmeneti, és a lelked ellentmond a tudatodnak, azaz az elengedés nem sikerülhet, ha közben tiszta szívből szereted az illetőt. Ezekben az esetekben nem árt egy kis segítség.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

A családállítás módszere meg tudja mutatni, mi van a felszín alatt, mivel kell szembenézned, és mit tehetsz azért, hogy végre valóban kiegyensúlyozott, boldog lehess. Így néha gyökeres átalakulást köszönhetsz egy elválásnak.

Ezt is szeretjük