Ebből biztosan tudhatod, hogy szeret a férfi

Akkor is, ha nem mondja

Nem biztos, hogy ugyanúgy mutatja ki a párod, hogy szeret, ahogyan te teszed. Íme, a kutatások.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Azok közül, akik hosszú kapcsolatban élnek, sokan úgy érzik, elkopott a szeretet, és hiányolják párjuk figyelmét és törődését. Pedig az elégedetlenség oka gyakran félreértés, ami abból adódik, hogy a férfiak és a nők másképp fejezik ki a szeretetüket.

Azt persze eddig is tudtuk, hogy vannak különbségek a férfiak és nők érzelmekhez való viszonyában, de egy nemrégiben készült tanulmány mindezt tudományos alapokra helyezte.

Türelem és közös kaland

Az amerikai kutatás házasságban élő párokat vizsgált 13 éven keresztül, ez idő alatt négy mérést végeztek.

A kutatók azt találták, hogy bár a ragaszkodás és a gyengédség mindkét nem esetében fontos tényező a szeretet kifejezésében, nem csupán ez dönt.

Míg a feleségeknél a türelem és a megértés volt a szeretet kifejezésének egyik legfontosabb eszköze, a férfiak sokkal inkább cselekvésközpontúan közelítettek az érzelmekhez. Szexet kezdeményeztek, de nemcsak a hálószobai élményeket akarták megosztani kedvesükkel, hanem más szabadidős tevékenységeket, hobbikat is, vagy épp besegítettek a háztartásban.

Az érzelmesebb nem?

Mindez cáfolja azt az elterjedt nézetet, hogy a párkapcsolatban a nők sokkal jobban képesek kifejezni a szeretetüket, mint a férfiak.

Bár a férfiak valóban nem mindig bánnak könnyen az érzelmekkel, ez nem jelenti azt, hogy hátrányban lennének a nőkkel szemben. Eszerint, ha a párod nem a szavak embere, de a hálószobában annál otthonosabban mozog, és gyakran szervez közös programokat, akkor elhiheted, hogy szeret.

10 árulkodó jel, hogy a férfi szerelmes

Nézegess képeket!

Elolvasom

Szeretetnyelvek

Nemcsak nemi, hanem egyéni sajátosságai is lehetnek annak, ki hogyan mutatja ki a szeretetét, és ez nagyban függ attól, hogy gyerekkorában mit tanult otthon. Gary Chapman pszichológus a szeretet öt nyelvét különbözteti meg. Ezek szerint van, aki szavakkal, míg más inkább érintéssel fejezi ki a szeretetét. Van, aki szívességekkel, míg más ajándékokkal, emellett az együtt töltött minőségi idő és a másiknak szentelt figyelem is a szeretet eszköze lehet.

A hosszú, boldog kapcsolat titka

Vajon mi a boldog párok titka, akik akár egy életet is képesek leélni együtt? Videónkból sokat megtudhatsz erről.

Gyakran adódhat konfliktus abból, ha nem egyeznek meg a szeretetnyelvek, és nem is ismerik fel egymás nyelvét a pár tagjai. Aki ölelést ad szívesen, és erre vágyik, talán nem értékeli eléggé az ajándékot, míg ugyanez fordítva is igaz, és más vonatkozásban is simán elbeszélhetnek egymás mellett azok, akik nincsenek tudatában saját szeretetnyelvüknek, és nem figyelik meg, hogyan kommunikál a másik.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Miközben ők maguk tudják, hogy az érzelmeikhez nem fér kétség. Aki azonban tisztában van ezzel, és elfogadja a másik szeretetnyelvét, nagyobb harmóniát tapasztalhat a kapcsolataiban is.

Te hogyan mutatod ki leginkább a szereteted?

OLVASD EL EZT IS!

agy no szomoru
  • női szexualitás
  • férfi szexualitás

Még sosem akartam szeretkezni senkivel

Ezt is szeretjük