Hétköznapi apróságok, amiken elbukhat a kapcsolat

Így védd ki!

A kapcsolatra igazán veszélyes tényezőket a legtöbben észre sem veszik.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Általában nem a fogkrémtubus állapotán vagy a vécéülőke helyzetén múlik egy szerelem sorsa.

Sokkal inkább olyan láthatatlan csapdák kezdik ki az érzelmeiteket, melyekről lehet, hogy tudomást sem veszel.

Egyes számból hogy lesz többes?

Soha ne akarj úgy jót a másiknak, hogy helyette döntöd el, ő mit szeretne. Ne abból indulj ki, te hogyan képzeled el az adott közös programot vagy a közös cél kivitelezését. Ilyenkor ugyanis két hibát is elkövethetsz.

Vagy a saját igényeidet erőlteted rá, vagy pedig lemondasz miatta a magad vágyairól.

Netán sikerül mindkettőt egyszerre megvalósítanod? Odaadásod jeléül az ő - általad azonban rosszul megfejtett - álmait valósítod meg, és közben nem veszed figyelembe, neked mi lenne a jó? Ha voltál már ilyen helyzetben, akkor tudod, hogy mi következik belőle: a párod nem lesz elégedett azzal, amit kap, te pedig szenvedsz, hogy ennyi erőfeszítés végeredménye senkinek nem jó.

A másik feledet keresed?

Akkor igazán működőképes egy párkapcsolat, ha két egyenrangú fél társként működik benne. Ez pedig azt feltételezi, hogy épp olyannak fogadod el a másikat, amilyen, és azt mutatod meg magadból neki, te milyen szeretsz lenni. Baj van, ha tőle várod, hogy kiegészítsen, illetve biztosítsa számodra mindazt, ami ahhoz kell, hogy boldog legyél.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Bizony csalódott leszel, amikor azt tapasztalod, hogy például azt a biztonságérzetet, amit legbelül, magadban kellene megtalálnod, a párod kívülről nem tudja megadni neked. Indulatokat válthat ki belőled, ha ő a valóságot mutatja és tükrözi vissza, azaz nem képes olyanná válni, amilyennek te - netán valamilyen célból - elképzeled őt. Boldogságra önállóan is kész egésznek kell lenned tehát ahhoz, hogy számodra megfelelő partnert találj.

A pasik kedvenc női testrészei

Nézegess képeket!

Elolvasom

Mindenkinek van csomagja?

Ha csak nem az első szerelemről van szó, mindketten átéltetek már bizonyos dolgokat. Még az is lehet, hogy egyikőtök örök felelősséget jelentő - gyerekek az előző kapcsolatból vagy egy beteg testvér -, soha le nem tehető kötelezettségekkel bír. Egyben, azaz mindennel együtt lásd azt az embert, akivel össze akarod kötni az életedet. Amennyiben valóban őt szereted, elfogadod vele együtt a múltját és családját is, legyen az bármilyen. Ez egy olyan feltétel, melyhez nincs hozzáférésed, így nem változtathatsz rajta.

Igaz mindez, természetesen, fordított esetben is. Aki valóban téged akar, bevállal mindennel együtt, ami veled jár. Ilyen esetekben nincs de. Senki nem választhat a gyerekei, a családja és a szerelem között.

Csak a jelen idő számít?

A boldogságot megélni az itt és most állapotában lehet, ám ahhoz, hogy ez tartós maradjon, nem árt egy kicsit előre is tekinteni. Nem szabad hosszabb távon a szőnyeg alá söpörni azokat a tényezőket, melyek inkább szétválasztanak, mint összekötnek. Például: egyikőtök nem akar gyereket, külföldön szeretne élni, a karrierje építgetését érzi a legfontosabbnak az életében, és így tovább. Ahelyett, hogy homokba dugnád a fejed, idejében ismerd fel és tisztázd az ilyen veszélyforrásokat.

Ha ugyanis nem tudtok mindkettőtöknek tökéletesen elfogadható kompromisszumot kötni, ha gyerekes hittel abban reménykedtek, valahogy magától megoldódik, csoda történik, és az egyik nap úgy ébredtek majd fel, hogy ugyanarra vágytok, hamarabb vége lesz a kapcsolatotoknak, mint szeretnétek.

Játszmázás helyett őszinteség

Az előbbi szempontok a legtöbbször hétköznapi helyzetekben jeleznek először. Nem kérdezed meg tőle, mit akar vacsorára, hanem olyat főzöl, amit te ugyan nem szeretsz, ám azt hiszed, ő igen, így végül mindketten éhesek maradtok. Halálosan megsértődsz rá, mert elmegy a barátaival focizni, sörözni ahelyett, hogy kitalálta volna, te moziba vágytál vele. Hisztizel, amikor lemond egy kettőtök számára fontos programot, mert a gyerekét kell elhoznia az iskolából, vagy az anyjának segít valamiben. Minden eszközt bevetsz, még a zsarolástól sem riadsz vissza, hogy rábírd, esténként hamarabb jöjjön haza, és visszamondjon egy külföldi megbízatást?

Mi lenne, ha inkább elmondanád, te mit szeretnél, neked mi lenne a jó, hogyan képzeled el, mit gondolsz, mire vagy képes? Ezért mindig abból indulj ki, neked mennyit ér ez az ember, és hol vannak azok a határaid, melyeken belül bármit megtennél és bevállalnál érte.

OLVASD EL EZT IS!

elveszited lead
  • párkapcsolat
  • családállítás

Félsz, hogy elveszted a párod?

Ezt is szeretjük