18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

Mit mondtatok az első szex után először? Ha ezt, van egy rossz hírünk

Nem is gondolnád, hogy veszélyt jelezhet, ha ezt a szót akkor mondjátok, miután együtt voltatok.

Valószínűleg az utolsó szó lenne, amiben veszélyt sejtenél, de kutatók szerint a szeretlek szó azt jósolhatja, hogy hamarosan szakítani fogtok.

A furcsa eredményt hozó kutatás

Természetesen ez nem csak úgy kipattant a kutatók fejéből, hanem egy vizsgálat eredményeként jutottak arra, hogy a szeretlek szó a párkapcsolat végének hírnöke lehet.

A kutatást az Illinois-i Állami Egyetem professzora, Sandra Metts vezetésével végezték, mintegy 300 főiskolás nő és férfi részvételével, akik kapcsolatban voltak, és akik saját bevallásuk szerint érzelmileg kellőképpen közel kerültek párjaikhoz, illetve hatékony kommunikációt építettek ki kapcsolataikban.

Az eredmény

A kutatók rámutattak, hogy ha az első szex előtt hangzik el ez a vallomás, az pozitív jel a párkapcsolatban, ha azonban szex után, akkor negatív. A magyarázat, hogy az első szex előtti időszak a párkapcsolat érzelmi oldalának felépítéséről kell, hogy szóljon, amelynek során a pár lépésről lépésre megismeri egymás testét, majd sor kerül a fizikai kapcsolatra is.

Amennyiben a szeretlek szó csak az első szex után hangzik el, az a párkapcsolatra negatív hatással lehet, hiszen akkor ez az érzelmi elmélyülés még nem feltétlenül fejeződött be.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A Cornell Egyetem egyébként hasonló eredményre jutott egy kutatásában. Ők ugyancsak rámutattak, hogy az első szexnek akkor ideális megtörténnie, amikor a pár már érzelmileg elmélyült a kapcsolatban, ugyanis akkor már nagyobb eséllyel volt idejük megismerni egymást, és mérlegelni, mennyire illenek össze. Amennyiben nem szánnak erre elég időt, könnyen csalódás lehet a vége.

10 dolog, amitől jobb lesz a szex

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük