18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

Rossz a szex, de jó a kapcsolat?

Tudd meg, mi állhat a hátterében annak, ha látszólag minden rendben van a pasiddal, csak a nemi vágy nem stimmel.

Te vagy az, akit a baráti körödből mindenki irigyel példaértékű kapcsolata miatt, valami mégsem stimmel? A legtöbb magányos nő nem vágyik másra, mint egy pasira, aki kedves, kicsit talán vagány, mindene a partnere, és nem utolsósorban jól is néz ki. A listán természetesen szerepel a szex is, hiszen nehéz úgy összejönni valakivel, ha az ágyban csapnivaló.

De ki gondolná, hogy, ha mindez összejön, és megtalálod azt, akivel az első pillanatban minden tökéletes, később éppen szexuális téren akadnának problémák? Ha alapvetően minden jónak tűnik a párkapcsolatodban, csak éppen a hálószobátok jéghideg, lehet, hogy könnyű a megoldás, de az is előfordulhat, hogy komolyabb a baj, mint akkor, ha állandóan veszekednétek. Ismerd meg a probléma hátterében álló okokat, és tudd meg, mi lehet a megoldás!

A szexben nem a párod

Ha alapvetően az a típus vagy, aki lelki tényezők alapján választ párt magának, könnyen beleeshetsz abba a csapdába, hogy az éjszakák vad szex helyett hajnalhasadtáig tartó beszélgetésekbe torkollnak. Köztudott, hogy amíg a férfiak vizuális típusok, addig a nőknél elsősorban agyban dől el a szerelem, amit nagy átoknak érezhetsz, ha arról van szó, hogy megtaláld azt, aki lelkileg és testileg egyaránt tűzbe hoz. Létezik ugyanis az a helyzet, amikor mentálisan tökéletesen passzoltok egymáshoz, de, ha nem szavakkal kell kommunikálni, akkor már kevésbé lenyűgöző az eredmény, és nem tudjátok kielégíteni egymást.

Amennyiben már az elején nem volt tökéletes a nemi életed pároddal, könnyen lehet, hogy ezen a téren nem létezik nálatok közös nevező, ami sajnos nem jó jel.

Előfordulhat, hogy a pasi a képzeletbeli listádon szereplő minden egyes pontnak megfelel, de egyszerűen nem kívánod, nem izgat fel az illata, és ő sem, ha hozzád ér. Lehetőség szerint azonban ne két hét után hozz elhamarkodott döntést, lehet, hogy csak össze kell csiszolódnotok.

Ha nem olyan megoldható és kezelendő problémák állják a gyönyör útját, mint a korai magömlés vagy egy-két technikai fortély, amit könnyen megtaníthattok egymásnak, lehet, hogy nincs más lehetőség, mint az, hogy partner helyett barátként folytatjátok egymás mellett a karriereteket.

Elfojtott problémák - csak látszólagos az idill

Ha téged frusztrál, hogy ritkábban bújtok ágyba, mint mások, és nem egészen azt az élményt nyújtják az együttlétek, mint szeretnéd, feltétlenül beszélj partnereddel. Ha valaki csak beletörődik a ritkább szexbe, az komoly frusztrációhoz vezethet, ami attól, hogy nem mondjátok ki a dolgokat, még jelen van a kapcsolatotokban. Sok tökéletesnek tűnő viszony mélyén számos kimondatlan konfliktus lapul. Ha úgy érzed, nálatok sem kölcsönös az elégedettség, inkább csak beletörődtök a helyzetbe, hogy ne kelljen szembenézni azzal, hogy a nézeteltérés akár a kapcsolatotokat is veszélyeztetheti, jobb, ha felszínre hozzátok a bajokat, különben éppen ez vezethet szakításhoz.

Amennyiben valamilyen korábbi rossz élmény miatt nem tudod élvezni a szexet, az nem megoldás, hogy elhallgatod a valóságot párod elől, és csak ritkán engeded magadhoz közel.

Könnyen lehet, hogy egy ideig ő is belemegy a játékba, és mindketten élvezitek a szex helyetti mozizást, ha azonban betelik a pohár, és a problémák felszínre törnek, elképzelhető, hogy már lehetetlen lesz megoldást találnotok.

Ugyanez igaz arra is, ha a pasi teljesítményével vagy elégedetlen, netán merevedési zavarai vannak. Attól még, hogy nem beszéltek róla, mert más téren annyira felhőtlen a viszony, hogy kár lenne lerombolni, ez folyamatosan emészti kapcsolatotokat. Ha úgy érzed, lenne mivel szembenéznetek, de nem tudjátok megbeszélni eltemetett problémáitokat, forduljatok közösen szakemberhez! Ahhoz, hogy valóban tökéletes pár lehessetek, meg kell tanulnotok tudatosan kezelni a bajokat, nem pedig félrerakni azokat!

Ha a szex is jó volt, de elmúlt

Kezdetben minden téren azonos hullámhosszon voltatok a pasiddal, és csak idővel tolódott el az egyensúly? Ez esetben egy nehezebb időszak állhat a háttérben, amikor inkább lelki téren volt szükségetek egymás támogatására, netán csak ellaposodott a szex.

Ha párod olyan, aki megérti, hogy a problémák időnként háttérbe szorítják a nemi életet, és hasonló helyzetben próbál érzelmileg melletted állni, szerencsésnek mondhatod magad.

Azonban mindkettőtöknek ügyelnetek kell arra, hogy a hullámvölgyet hullámhegy is kövesse, hiszen, ha elmúlnak a viharfelhők, de a szex nem tér vissza a régi kerékvágásba, az újabb problémákhoz vezethet. Ez esetben egy kis energiabefektetéssel könnyen visszacsempészheted a régi tüzet kapcsolatotokba, hiszen lehet, hogy csak arra van szükség, hogy valamelyikőtöknek eszébe jusson, hogy a rossz mellett a jót is meg kellene osztanotok egymással. Ha emberileg annyira egy hullámhosszon vagytok, hogy a problémák hatására sem távolodtok el egymástól, megéri energiát fektetni abba, hogy felidézzétek a régi lángolást, ami a rutinszerű szexet újra élvezetessé varázsolja.

Szervezz egy közös hétvégét egy romantikus helyre, vagy vesd be a nők legősibb fegyverét, és egyik éjszaka kényelmes pizsamád helyett bújj egy tüzes, szexi fehérneműbe! Ha ez sem elég ahhoz, hogy párod szemébe visszatérjen az egykori tűz, beszélj vele a szexről ugyanúgy, mint a lelki problémáidról!

Mire vágyik a férfi a párkapcsolatban?

Nézegess képeket!

Elolvasom

A környezet elvárásai frusztrálnak

Ha pároddal heti egyszer, esetenként csak kéthetente bújtok ágyba, de ez mindkettőtök számára kielégítő így, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy baj van. Amennyiben legtöbb barátodtól azt hallod, hogy a hét minden napján igényli a szexet, nem kell azt gondolnod, hogy nektek is így kellene tennetek csak azért, mert másoknak ez a jó. Mindenkinek mások a nemi igényei, ha pedig ti beéritek kevesebbel, ugyanolyan boldog párkapcsolatban élhettek, mint akik naponta szexelnek.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban a cancel culture, azaz az eltörléskultúra került terítékre. Mikor született meg, és mit jelent a cancel culture kifejezés? Miért veszélyes jelenség? Kik azok a híres személyek, akik érintettek? Honnan tudjuk, hogy valósak-e az ellenük felhozott vádak? Hogyan befolyásolja az eltörléskultúra a stand up comedy műfaját?

Promóció

Vannak emberek, akik legalább ugyanannyira értékelnek egy hosszú beszélgetést, egy közös kirándulást, mint egy heves együttlétet. Ha mindketten hasonlóan vagytok ezzel, egészen addig nincs probléma, amíg tényleg eljön az az alkalom hetente, amikor ellenállhatatlanul megkívánjátok egymást.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük