18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

4 biztos jel, hogy a pasi nem hozzád való

Mindenkivel előfordul olykor, hogy rossz döntést hoz. Ha párodról kiderül, hogy mégsem az igazi, jobb, ha elengeded!

Az első csók, az örökkön-örökké és a happy end a filmekben szép és jó, vigasz az Igazi után kutató magányos női szívnek, de a való életben sajnos nincs a homlokára írva az illetőnek, hogy majd ő lesz az, aki.

Éppen ezért a sok mellényúlás, az összetört szívek, és az elhagyott női fejekben formát öltő gondolat: - Bár sose ismertem volna meg! Ilyenkor duruzsolja füledbe a rotyogó fazék mellől a nagyi az örök igazságot: - Amibe nem halsz bele, attól csak erősebb leszel!

De ettől még a darabokra hullott szív nem ragasztja meg magát. Ha azonban figyeled a jeleket, még időben rájöhetsz, hogy nem éppen azzal a pasival osztod meg ágyadat, akivel kellene.

Szemeztél a Nesquik nyuszival!

Ha párod szobafogságra ítél, és habzó szájú féltékenységi rohamaival az összes barátodat elüldözte már mellőled, önmagában ez is éppen elég. De, ha ráadásul még ő sem visz magával soha, mert akkor túl sok férfival találkozhatnál, és nyilván flörtölni kezdenél az összes barátjával, akkor legyen a kezed ügyében egy tűzoltókészülék, de ne lángra lobbant haragodat próbáld oltani, inkább egy jól irányzott mozdulattal próbáld ki a pasi szakítószilárdságát. Ha a biztonsági berendezés túlságosan veszélyes fegyver lenne a kezedben, elég, ha hófehér mikulásszakállat mintázol arcára.

A férfi, aki nem bízik benned, és cserébe ő az, aki nem oszt meg veled semmit, nem hozzád való. Ha eddig ezt hitted volna, eláruljuk: ha párod másfél percenként hívogat, hogy megbizonyosodjon róla, hogy éppen nem bújsz ágyba valami ismeretlen sármőrrel, majd a biztonság kedvéért a telefonmemóriádat is ellenőrzi, nem egészséges.

A pasi, aki alkoholos filccel rajzol hosszú göndör hajat a magazinokban szereplő férfiakra, és még a Nesquik nyuszit is kitiltja a konyhából a biztonság kedvéért, lehet, hogy nem életed nagy fogása: hidd el, ennél még jobb is fog jönni az életedben.

Otthon vár a kutyám

A pszichikai határvonalat már átléptétek, te komolyan gondolod a dolgot, a pasi mégis minden este kínos igyekezettel magára kapja az alsónadrágját, és még az esti film előtt hazaszivárog. Az indok: vár rá valami élő vagy virtuális állat, akit egyetlen estére sem lehet magára hagyni. Ha ordít a férfiról, hogy több havi együttlét ellenére sem gondolja komolyan a dolgot, hogy téged csak az ágyasának tart, akkor jobb, ha gyorsan továbbállsz! Az ilyen komolytalan pasiba jobb nem beleszeretni.
Hogyan teszteld, ha szeretnél teljesen megbizonyosodni? Ha már rég elképzelted esküvőtöket, hogy az egyik gyerkőc szőke lesz, a másik pedig barna, és a nevüket is szeretnéd vele kedvesen megosztani, de a hír hallatán megakad a torkán egy földimogyoró, vagy hófehér szőnyegedre spricceli a vörösbort, akkor már teljesen biztos lehetsz benne, hogy nem ő álmaid férfija.

Mi ez a nyivákolás?

Ha szíved választottja, ez a gáláns trubadúr lovag ilyen udvariasan adja tudtodra, hogy kedvenc zenéd, ami éppen a hifiből szól, számára legalább annyit mond, mint Juraj Jakubisko neve, akkor könnyen lehet, hogy nem közös kulturális táplálékon nevelkedtetek. Az ellentétek vonzása szép dolog, azonban, ha hosszútávon le kell mondanod kedvenc zenéidről, a legféltettebb DVD-idet pedig egy ólmosan másnapos reggelen a poháralátétek közt látod viszont, akkor jobb átgondolnod, hogy mennyire kell különbözni a nagy, egetrengető vonzalomhoz.

A szülőket csak fényképen

A legárulkodóbb jel azonban, ha életed legintimebb részleteidbe magad sem avatod be a pasit. Ha a szüleidet csak fénykép formájában mutatod be neki, mert valahol mélyen sejted, hogy ők sem hagynák szó nélkül, amit te is érzel, hogy párod valahogy nem az igazi. Mert az ember lánya követhet el tévedéseket, de a szemfüles barátok és rokonok azonnal látják, ha valami nagyon nem stimmel.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Amíg azonban nem akarod, hogy a rózsaszín ködös álomvilág elillanjon, és átadja helyét a komoly valóságnak, minden bizonnyal szíved elbaltázott választottját nem szeretnéd a nyilvánosság elé tárni, mert egy kicsit még jólesik tévhitekbe ringatni magad. Az igazsággal azonban előbb vagy utóbb kénytelen leszel farkasszemet nézni.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük