Cigi a baba szájában, bedrogozott meztelenek a szobában - Felkavaró fotósorozat egy orosz punk család életéről

Ők ketten magasan vinnék a prímet a felelőtlen szülők versenyén.

orosz punk csalad
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Nagyon elkeserítő, mégis akadnak olyan szülők, akik hiába hozzák világra gyermeküket, egyszerűen képtelenek felelősséget vállalni érte. Irina Popova fotográfus egy ilyen család életébe nyerhetett betekintést, sőt, meg is örökítette az orosz punkok mindennapjait.

Lilya és Pasha egy igazi szöszi fürtös angyalkának adott életet néhány évvel ezelőtt, a szentpétervári család - finoman fogalmazva - mégsem tudott felnőni a feladathoz. Már az is beszédes, hogy a fotóssal egy szórakozóhely melletti téren találkoztak, ahol Lilya éppen a dolgát végezte, közben  pedig egy barátja vigyázott a babakocsira. Aztán kiderült, hogy az alkalom messze nem egyedi eset.

A kislány előtt semmi sem marad titokban

A szülők sosem zavartatták magukat: barátaikkal együtt a pöttöm kislány mellett itták le magukat a sárga földig, üvöltött a zene, a kábítószert fogyasztók és a részegek meztelenül hevertek szerte a szobában, Anfisa körül pedig semmiféle védelmező burok nem alakulhatott ki: mindent látott, mindent hallott és mindent megtapasztalt. Felkavaró képek következnek a család megbotránkoztató életéről.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük