Szereti a feleségét, és ezt 80 évesen is örömmel kimutatja: párok, akiktől tanulhatnak a fiatalok

Létezik az örök szerelem.

nagykep?cikkid=169255&kep=valentin-kepeslap1-lead

Dia

	Meghódította az internetet az a videó, amelyben a 80 éves Bernard a Los Angeles-i repülőtéren egy nagy csokor virággal és olyan izgalommal várja kedvesét, a 75 éves Carolt, mintha az első randevújukra készülne. A párról később a sajtó kiderítette, hogy bár 50 éve házasok, ugyanúgy imádják egymást, mint kapcsolatuk elején.

Fotó: Youtube/Valerie Jane

Dia

	Jeanette és Alexander Toczko történetében egy 75 évig tartó házasságot és egy örök szerelmet ismerhetett meg a nagyvilág. A pár már gyermekkorban egymásba habarodott, majd huszonévesen kötötték meg a frigyet. Utolsó pillanatig együtt voltak, kéz a kézben haltak meg mindössze néhány óra különbséggel. Lányuk azt is elmondta, a néni utolsó szavai így hangzottak: várj rám, mindjárt jövök!

	Sokan úgy tartják, hogy a sírig tartó igaz szerelem titka a közös pillanatok mellett a közös nevetésben, humorban lakozik. A Redditre posztolt kép tanúsága szerint az idős párnak nem okoz akadályt az sem, ha a mozgásuk már nem a régi: mindenhova együtt mennek.

	Szintén a Redditre került fel a poszt a bácsiról, aki lázasan böngészi a Valentin-napi képeslapok sokadalmát, hogy párjának egy szeretetteljes köszöntővel kedveskedhessen. Ő is igazán jó példa arra, hogy a szerelemben egy kicsit sem számít a kor.

	Egy kaliforniai lány figyelt fel a tengerparton az idős párra, akik nap mint nap kéz a kézben sétáltak végig a parton. Az idős pár történetével sajnos nem ismerkedhetett meg, fotójukat kiposztolva mégis sokaknak szerzett igazán szívmelengető pillanatokat.

Fotó: Katie Garcia
Ezt is szeretjük
Szerző: Tamás Katalin
Fotó: