18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

3 dolog, amit nőként szégyellsz az orális szexben, pedig nem ciki jelezni

Ha nem adsz ezeknek a dolgoknak hangot, semmi nem oldódik meg.

Erre a találós kérdésre bizonyára minden nő, akinek valaha is volt komoly párja, tudja a választ: a férfiak imádják az ágyban, mi az? Igen, az orális szex. Csakhogy az a helyzet, hogy nem minden nőnek őszinte a mosolya, amikor erre sor kerül.

Nem azért, mert nem akar örömet szerezni a párjának, sőt. Épp emiatt is nagy a vívódás sokakban: szeretem, szeretném kényeztetni, szeretném neki megadni, amire vágyik, csak épp vannak dolgok, amiket orális szex közben kellemetlennek találok - és ezen a ponton csúsznak el sokan.

Ahelyett ugyanis, hogy őszintén, ám feltétlenül tapintatosan, kérve és nem szemrehányva hangot adnának a problémának, megpróbálják önmagukban túlkiabálni azt a hangot, ami ezeket a kellemetlenségeket szajkózza az orális szexszel szemben ellenérvként, és - úgymond - minden kisebb-nagyobb dolog ellenére kezdik a párjukat kényeztetni.

Pedig, ami az orális szexet illeti, a következő három gyakori probléma miatt nagy kár tépelődni, sosem szólni, és csak tűrni. Ezek nem olyan rémes dolgok, nincs miért szégyenkezni!

A férfi intim illata

Teljesen természetes, hogy mindenkinek van egy intim illata, a nőknek és a férfiaknak is, ám a férfiak esetében jóval erősebbről beszélhetünk, mint a nőknél. Orális szex előtt teljesen normális kérés, ha azt szeretnéd párodtól, kicsit mosakodjon meg ott lent. Ne félj, hogy odalesz a pillanat varázsa, míg ő mosakszik, te csókolgathatod a hátát például, és már maga a gondolat, mi vár rá, folyamatosan csigázza majd.

Ennyit változott a szexideál az évszázadok alatt

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ne szőrözz!

Az orális szex, bár nyilvánvalóan a pénisz van a központjában, annak környékének izgatását is magában foglalhatja. Ha párod szereti, ha például megcsókolod vagy akár megnyalod a heréjét, de te túlságosan erdősnek találod a déli övezetet, nyugodtan mondd el neki. Jelezheted úgy is, hogy épp a másik oldaláról közelítesz: ha picit - akár ollóval - megritkítaná szőrzetét, finomabb csókokat tudnál neki adni.

Mélységi problémák

Talán a kellemetlenségek közt is a legkellemetlenebb lehet, ha a párod nagyon belelendül az orális szex nyújtotta élvezetbe, és nem vigyáz arra, hogy esetleg túl mélyre juttatja a péniszét a szádban. Egyrészt öklendezni kezdhetsz, de akár fulladozás is lehet a vége. Ha néha tapasztalsz ilyet, vagy eleve hányingered van, bármi is - akár a fogkeféd - a nyelvedhez ér, nyugodtan mondd el neki, és találjatok valami kompromisszumos megoldást!

Ha például nálad az utóbbi helyzet áll fenn, alkalmazd azt a csalós technikát, hogy egész markoddal átfogod párod péniszét, és csak a csúcsát kényezteted szájjal! Így - bár te nem vetted mélyen a szádba - párod azt érezheti, hogy mégis.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban a cancel culture, azaz az eltörléskultúra került terítékre. Mikor született meg, és mit jelent a cancel culture kifejezés? Miért veszélyes jelenség? Kik azok a híres személyek, akik érintettek? Honnan tudjuk, hogy valósak-e az ellenük felhozott vádak? Hogyan befolyásolja az eltörléskultúra a stand up comedy műfaját?

Promóció

Ne halogasd a dolgot!

Persze, valahol szép, ha a zavaró tényezők ellenére kényezteted a párod, hiszen a dolog nyilvánvalóan szerelemből történik, és, mert nem akarod megbántani őt. Csakhogy közben neked kellemetlen a dolog, ami által magadat és a férfit is bizonyos értelemben becsapod.

Nagyon fontos, hogy az ágyban senki ne rendelődjön alá a másik félnek. A folyamatos alárendelődés egyre gyarapodó feszültséget okozhat az emberben, és egy idő után tele lesz a pohár, talán még a szexet is kerülni fogod, a probléma pedig szakításig fajulhat.

Nagyon buta vég ez egy kapcsolatnak, hiszen a megoldás végig ott van karnyújtásnyira, csak akarnod kell. A kulcs az őszinteség. Elmondani, hogy mi az, ami zavar, mire kérnéd párod. Mindketten profitáltok ebből, mert a kapcsolatban kielégítőbb lesz a szexuális élet. A lényeg, hogy ne akció közben tudasd a dolgokat a kedveseddel, hanem például egy borozgatós, beszélgetős estén, egy semleges pillanatban, nagyon tapintatosan.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük