18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

Tabuk nélkül a női orgazmusról

18 éven felülieknek!

Bizony a nők nem csak egy úton juthatnak el a mennyországba. Több út és mód is a rendelkezésünkre áll.

A nő szexuális kielégülésének feltételei sokkal összetettebbek a férfiakénál. A nőnél sokkal nagyobb szerepe van a kielégülés elérésében a kapcsolatnak, az erotikus, romantikus feltételeknek. Fontosabb, hogy hangulatilag, érzelmileg rá is rá tudjon hangolódni a partnerre. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a nő csak az összes feltétel fennálltakor élhet át orgazmust.

A nőnél az orgazmus három fő fajtáját lehet elkülöníteni.

Klitorális orgazmus

Csikló vagy klitorális orgazmus – Anatómiailag a férfi hímvesszőjének a nő csiklója felel meg, mely a szeméremrés felső részében, a nagyajkak és kisajkak találkozásánál található.

A csikló mellett és a csiklón magán található a legtöbb olyan idegvégződés, amely a szexuális izgalom fokozásában, és az orgazmus előidézésében szerepet játszik. Ennek köszönhető, hogy a csikló dörzsölésével, simogatásával vagy nyalogatásával könnyedén érhető el orgazmus. A csikló orgazmus a leggyakoribb.

Hüvelyi orgazmus

A hüvelyi orgazmus - A hüvely beidegzettsége nagyon szegényes, felső kétharmad részén ritkák azok az idegvégződések, melyek izgalmat keltenek, vagy segítséget nyújtanak az orgazmus elérésében. Kivételt képezhet a hüvelybe torkolló méhnyak, aminek ingerlésére vagy nagyon pozitívan reagál a nő, és növelni lehet vele az izgatottság állapotát, vagy fájlalja azt.

A hüvelyi orgazmus egyik altípusa a G-pont által elért orgazmus. A G-pont elhelyezkedése a hüvely bejáratától 5-8 centire a hasi oldalon található. Egy babszem nagyságú terület a hüvelyben, a hüvely nyálkahártyájába beágyazódva, melynek súrlódása, nyomása is fokozhatja a szexuális izgalmat. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a nők jelentős részének nem különösebben érzékeny a G-pontja.

Anális orgazmus

Anális orgazmus – Napjainkban is tabutémának számít az anális örömszerzés, mégis jó tudni, hogy a végbélnyílás környéke legalább annyira gazdag idegvégződésekben, mint a csikló. Ennek okán nagyon is alkalmas ez a terület arra, hogy szexuális örömszerzésre használjuk. Megfelelő körültekintéssel és higiéniával az örömszerzés új dimenzióit lehet felfedezni ezen a területen.

Ha nincs...

Szomorú azonban, hogy a nők 11-13 százaléka, azaz több mint minden tizedik nő sehogyan sem képes felnőtt korára orgazmusig eljutni! A nők nagy része azonban mindegyik fajta orgazmusra képes, de sokan nem tudják megkülönböztetni, hogy melyik típusú orgazmust élték át. Azon nők, akiknek sikerül megkülönböztetni, hogy épp milyen típusú orgazmust éltek át, a következőképp írják le a különbséget. A csikló izgatásával elért orgazmus erőteljesebb, élesebb, rövidebb ideig tart, de intenzívebb kielégülést okoz, míg a hüvelyi orgazmus mélyebb, szétáradóbb, könnyebben ismételhető.

Szexológusok állítják, hogy fizikailag mindegyik orgazmus megélésének esetében ugyanaz a dolog történik: a hüvely környéki és részben az alhasi, hüvely- és gátkörnyéki (PC) izomzat ritmikus, ötször-tízszer ismétlődő spontán összehúzódásával jár, és ellazulás követi. Erre az egyszerű fizikai magyarázatra hivatkozva próbálják bizonyítani a szexológusok, hogy lényegében csak egyfajta női orgazmus van. Feltételezik, hogy ennek alapján az agyban is csak egy, lokalizálható orgazmusközpont létezik.

A fent említett orgazmustípusok kifejezetten fizikai síkon működnek, azonban bármily hihetetlenül hangzik, orgazmust lehet átélni fizikai kontaktus nélkül is. Ezt a típusú orgazmust fantáziaorgazmusnak hívják a szakemberek. A mindenféle testi kontaktus nélkül, pusztán mentális stimuláció, fantáziálgatás hatására is kialakulhat az orgazmus, ami alátámasztja, hogy az orgazmus a fejben játszódik le, azaz megfelelő pszichés háttér nélkül a test nem képes a kielégülésre.

Kicsit más, amikor a kéj hullámait a nő úgy tudja elérni, hogy a nemi szervén nem éri izgatás.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Sokak számára ismert, hogy az orgazmus elérése nem feltétlenül koncentrálódik a nemi szervekre, a nyak, a fül, a mell, a kar és a test további érzékeny pontjainak kényeztetése sok esetben szintén eljuttathatja a nőt a csúcsig. Ilyen típusú orgazmust leginkább kamaszkorban vagy fiatal felnőttkorban tud átélni a nő, amikor még sokkal hevesebb érzelmekkel közeledik partneréhez.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük